Krónika

Az építész, aki egyetlen épülettel egy egész nemzet arculatát alkotta meg

Az anekdoták szerint a narancshámozás adta az ihletet

Jørn Utzon dán építész számos munkája közül a Sydney-i Operaházzal írta be magát a történelembe – írta meg a roadster.hu.

Az építész, aki egyetlen épülettel egy egész nemzet arculatát alkotta meg
Az ikonikus épület
Fotó: AFP/PETER PARKS

Jørn Utzon Koppenhágában született 1918-ban egy hajóépítész fiaként, így először őt is a hajótervezés kezdte el érdekelni, de aztán figyelme inkább az építészet felé fordult. A Dán Királyi Képzőművészeti Akadémián tanulta ki a mesterséget, majd 1942-es diplomázása után csatlakozott a modernista Gunnar Asplund irodájához Stockholmban.

Asplund mellett különösen nagy hatást gyakoroltak rá Frank Lloyd Wright munkái is, 1949-ben pedig az a szerencse érte, hogy ösztöndíjat kapott, így az Egyesült Államokat bejárva a saját szemével is megnézhette példaképe épületeit mielőtt továbbindult volna Mexikóba, amelynek ősi építészeti öröksége szintén mély nyomot hagyott benne.

Mint mondta, a Mexikóban töltött idő élete egyik legnagyobb építészeti élménye volt. Lenyűgözte, ahogyan a maják az ég felé építkeztek, hogy közelebb kerüljenek Istenhez.

Itt azonban még messze nem ért véget „anyaggyűjtő“ körútja: 1957-ben Kínába utazott, ahonnan a harmónia iránti vágyat hozta magával, majd Japánt is meglátogatta, ahol a belső és külső terek kölcsönhatásáról tanult. Aztán még útba ejtette Indiát, mielőtt ugyanabban az évben Ausztráliába érkezett volna, ahol rögtön jelentkezett is a Sydney-i Operaház tervezésére kiírt pályázatra, amelyen 32 ország 233 építészével szállt versenybe.

Nagy meglepetés volt, amikor az akkor még ismeretlen, 38 éves dán meg is nyerte a tervezést. Később a város jócskán megbánta ezt a döntést, utólag visszatekintve azonban úgy tűnik: mégis megérte a sok herce-hurca.

A kikötőben elhelyezett, szoborszerű, íves épület radikálisan szakított a modernista építészetre jellemző kocka- és téglalapformákkal, de meghatározta azt is, ahogyan az emberek ma Sydney-re és Ausztráliára gondolnak.

Az épület 180 méter hosszú és 125 méter széles, legmagasabb pontja pedig 67 méter, ami egy 22 emeletes épületnek felel meg. Az anekdoták szerint a narancshámozás adta az ihletet a gömbből kihasított formákhoz, a valóság azonban ennél profánabb lehet, és úgy tűnik, a modell rakosgatása közben született a megoldás.

A kivitelezés azonban nem mindig haladt gördülékenyen, amiben nagy szerepe volt Utzon néhány nem túl szimpatikus húzásának, például hosszú vakációkra ment döntő fordulópontokon, nem szívesen kért segítséget, és nem volt terve arra, hogyan támasztja majd alá az épületet, ugyanakkor más projekteket is vállalt, miközben az operaház építése elhúzódott.

Az alátámasztás miatt veszett össze egy életre a kivitelező mérnökkel, Ove Aruppal is, akinek nem volt hajlandó megfogadni a javaslatait, hogy használjanak teherbíró betont. A csúszásoknak köszönhetően 1965-ben ráadásul a kormányzat is majdnem leállíttatta a költséges projektet, az új közmunkaügyi miniszter, Davis Hughes ugyanis megkérdőjelezte Utzon képességeit, és megtagadta a kifizetését. A kormány százezer dollárral tartozott neki, de nem is csoda, hogy fel voltak háborodva, mert a projekttel kapcsolatos kiadások végül 1457 százalékkal haladták meg a tervezett költségvetést.

Utzon akkor félbehagyta a projektet, amit egy ausztrál építészcég fejezett be, elhagyta az országot, és soha többet nem is tért vissza, igaz, nem is hívták, még az 1973-as megnyitóra sem, ahol II. Erzsébet királynő is jelen volt. Kitették a Dán Építészszövetségből is, mert ott az volt az alapelv, hogy az ügyfélnek mindig igaza van.

Az élet azonban hamar kárpótolta őt: még a megnyitó évében megkapta az Ausztrál Királyi Építészintézet aranyérmét, 1998-ban a Freedom of Sydney elismeréssel jutalmazták, vagyis díszkísérettel léphetett volna be a városba, de nem élt ezzel a lehetőséggel. 2003-ban megkapta a Pritzker-díjat, halála előtt egy évvel, 2007-ben pedig a Világörökség részévé nyilvánították az operaházat. Ezzel ő lett a második ember, aki még életében megkapta ezt az elismerést. Az első a brazil Oscar Niemeyer volt, aki 1956-ra Lucio Costa várostervezővel együtt a semmiből álmodta meg az ország új fővárosát, Brazíliavárost – olvasható a portálon.

Kapcsolódó írásaink