Krónika
Genomszerkesztett babák – elvileg tilos, de...

Minden szempontból emlékezetes maradt az a 2018-as világkonferencia, ami előtt alig egy nappal He Jiankui biofizikus bejelentette, hogy megszerkesztette három embrió genomját – emlékeztetett az öt évvel előtti eseményre a világ egyik legrangosabb tudományos folyóirata, a Nature. A találkozó résztvevői szó szerint lefagytak, amikor megtudták, hogy kínai „kollégájuk” kísérletéből élő csecsemők fejlődtek ki. He Jiankui a mutatványért végül három év börtönt kapott, mert megszegte az orvosi kísérletekre vonatkozó kínai törvényeket.
A cikk apropóját egyébként az adja, hogy jövő héten kerül sor Londonban az újabb, témába vágó világkonferenciára.
A lap által megkérdezett kutatók jelezték, idén nem számítanak hasonló botrányra, de egyben hozzátették, ez nem egyenértékű azzal, hogy hasonló hajmeresztő kísérletek nem történnének sehol a világon. Nem lennék meglepve, ha a 2018 óta eltelt években más génszerkesztett gyerekek is születtek volna valahol – mondta a Nature-nak Eben Kirksey orvos-antropológus, az Oxfordi Egyetem munkatársa.
A cikkben aláhúzzák, nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy egyre gyakrabban magánvállalkozások és befektetők kezdeményeznek olyan kutatási projektet, amely meglehetősen károsak és igencsak megkérdőjelezhetők. Sőt, bizonyos államok laboratóriumai olyan zavaros utakon járnak, melyekről pár rémhíren túl szinte semmi konkrétumot nem lehet tudni.
A kutatók attól is tartanak, hogy a génszerkesztési eljárások árai az egekbe szöknek, így az elért eredmények gyümölcseit csak egy szűk kör tudja majd megfizetni.
A témában járatos tudósok idegeit amúgy egy friss ügy is borzolja. Az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és az Európai Unió hatóságai ugyanis jelenleg is mérlegelik egy nagyvállalat kérelmét, amely Svájcban szeretne egy, a sarlósejtes betegségtől érintett személyek gyógyulását segítő intézményt létrehozni. Utóbbi kór elsősorban afrikai, indiai és közel-keleti származású embereket érinti. A Nature szerint e kezelés lehet az első jóváhagyott genom-szerkesztő terápia, de a kutatók nem csak az eredményeket, hanem a beavatkozás árát is izgalommal várják.