Krónika
Fejlesztik az intenzív újszülöttosztályt

Prioritásként kezelik Háromszék legnagyobb kórházának fejlesztését, és ennek érdekében minden finanszírozási lehetőséget megragadnak – közölte kedden Tamás Sándor. Mint a Háromszék cikkéből kiderül, a megyei tanács elnöke jelezte, ezúttal egy olyan uniós pályázatról kellett dönteniük, amely az újszülött intenzív osztály fejlesztését célozza, és az ekkor ellépő retinopátia megelőzésére szolgál.
A koraszülött retinopátia során a szem hátsó részén (ideghártya) a vérerek rendellenesen fejlődnek ki, majd ezekből az erekből vérzések indulhatnak ki, súlyosabb esetekben pedig az ideghártya leválhat, ami a látás elvesztéséhez vezet.
A projekt összértéke több mint háromszázezer ezer lej (huszonhárom millió forint) – mutatott rá az elöljáró. Az önkormányzat tájékoztatása szerint a gyógyítást szolgáló készlet egyebek mellett egy-egy mobil inkubátorból, betegellenőrző monitorból, levegőoxigénkoncentrátum-szabályozóból és lélegeztetőgépből áll.
A lapban megjegyzik, a háromszéki intézményben tavaly született 1069 kisbaba közül száznyolcvanegy több mint 24 órás intenzív terápiás kezelésre szorult.