Krónika

Több mint 4-es erősségű utórengést is észleltek Olténiában csütörtökre virradóra

Utoljára 1943-ban észleltek 5,2-es erősségű földrengést

Eddig 315 utórengése volt a keddi olténiai földrengésnek, és a szerdáról csütörtökre virradó éjszaka ezek közül ötnek az erőssége meghaladta a 3-ast a Richter-skálán – közölte csütörtökön az országos földfizikai intézet – írta a kronikaonline.ro.

Több mint 4-es erősségű utórengést is észleltek Olténiában csütörtökre virradóra
A legnagyobb utórengés 4,2-es magnitúdójú volt, és csütörtök hajnalban 3 óra 7 perckor következett be, 10,8 kilométeres mélységben
Fotó: Országos földfizikai intézet

A legnagyobb utórengés 4,2-es magnitúdójú volt, és csütörtök hajnalban 3 óra 7 perckor következett be, 10,8 kilométeres mélységben.

A Gorj megyében február 14-én, kedden bekövetkezett 5,7-es erősségű földrengés az eddigi legerősebb ebben a térségben.

Hétfőn egy 5,2-es erősségű, 16 kilométer mélységben bekövetkezett földrengést regisztráltak ugyanabban a régióban.

A földfizikai intézet szerint a területet már korábban is szeizmikusan aktív térségként ismerték a szakemberek, de a legritkább esetben következtek be 5-ösnél erősebb rengések.

Utoljára 1943-ban észleltek az említett régióban egy 5,2-es erősségű földrengést, amely 9,9 kilométeres mélységben következett be. Jelentősebb földmozgásokat regisztráltak még 1912-ben (4,5-ös erősségű), 1916-ban (3,9-es), 1962-ben (4-es) és 1963-ban (4,5-ös).

Kapcsolódó írásaink