Krónika

Igen nagy a lazac lábnyoma

Sok csirkének rengeteg halliszt kell

Ipari csirke- és lazacfarmok világszerte működnek. Rossz hír, hogy egy friss tanulmány szerint a Föld felszínének kevesebb mint öt százaléka viseli el ezen üzemek környezeti terheinek kilencvenöt százalékát.

Igen nagy a lazac lábnyoma
Gondolázva száradó, telepen tenyésztett és pályafutásukat takarmányként befejező lazacok a hokkaidói Noboribetsuban fekvő medveparkban
Fotó: The Yomiuri Shimbun via AFP/Yosuke Hayasaka

Nincs jó híre a világ legrangosabb folyóiratának, a Nature-nek a baromfi- és haltermékek kedvelőinek. Mint friss írásukból kiderül, a kutatók kiszámolták a tenyésztett csirkék és lazacfélék – köztük a lazac és a tengeri pisztráng – környezeti lábnyomát. A munka során a tudósok négyféle ökológiai fenyegetést vizsgáltak – így az üvegházhatású gázok kibocsátását, a vízhasználatot, az eredeti élőhelyek zavarását és a műtrágyákból valamint állati hulladékokból származó tápanyagszennyezést. Mindegyik kategóriában megbecsülték a telepek hatásait, majd feltérképezték e négy fenyegetés együttes lábnyomát.

Lazac farm farm a Dániához tartozó Vidoy-szigetén
Lazacfarm farm a Dániához tartozó Vidoy szigetén
Fotó: Biosphoto via AFP/Sergio Pitamitz

Az eredmény elszomorító lett, ugyanis kiderült, hogy bár a csirke- és a lazactenyésztés a Föld felületének mindössze öt százalékán zajlik, a káros hatások kilencvenöt százaléka mégis ott koncentrálódik. Az érintett régiók közé tartoznak az Egyesült Államok középnyugati részei, Brazília, Európa, India és Kína, valamint Dél-Amerika, Nyugat-Afrika és Délkelet-Ázsia tengerparti sávjai.

Sőt a helyzet még szomorúbb lett, ugyanis kiderült, hogy a csirketenyésztés nyolcvanöt százaléka ott történik, ahol amúgy a haltelepek is fekszenek. Az átfedés egyébként vélhetően abból fakad, hogy ugyanazokat az összetevőket – például szóját és hallisztet – használnak mindkét állat etetésére.

Sok ember azt hiszi, hogy a csirkefogyasztással – úgymond – kis ökológiai lábnyomot hagy maga után ám ez nem igaz – hangoztatta Caitlin Kuempel, az ausztráliai Griffith Egyetem munkatársa. A tanulmány szerzője aláhúzta, az érintettek nem veszik észre, hogy a baromfitenyésztés valójában eléggé nagy lábnyomot jelent – az óceánban.

Természetesen más tudósok megkérdőjelezték a felmérés helyességét – mire felelve Kuempel elismerte, hogy több munkára van szükség a tengeri és szárazföldi környezeti lábnyomok összehasonlításához. Ugyanakkor megjegyezte, az elemzésben figyelembe vette azt a tényt, hogy a gazdálkodás által megzavart vízi élővilágnak jobb a „helyreállítási” képessége, mint a szárazföldi termelés által érintett élőhelyeknek és fajoknak.

Kapcsolódó írásaink