Krónika

Titokzatos gödrök Peruban

Egykor síroknak gondolták őket, de mint kiderült, sem csontokat, sem hamvakat nem tartalmaznak azok az üregek, melyeket Peruban találtak a fővárostól, Limától dél-délkeletre fekvő Jicamarca-völgy melletti hegyen. A csaknem hétezer mélyedés egyesek szerint tárológödör volt – de ezt a hipotézist rengeteg tudós elveti.

Titokzatos gödrök Peruban
Látszólag értelmetlen cselekedet volt ennyi gödör kialakítása
Fotó: Wikipedia

A perui fővárostól, Limától dél-délkeletre található a Jicamarca völgye, ahol nagyjából ezerötszáz évvel ezelőtt s még a jelenlegi, szélsőségesen száraz éghajlatot megelőző évszázadokban a huari népcsoporthoz tartozó bennszülöttek civilizációja virágzott. Sokak szerint e közösség hozhatta létre azt a titokzatos, 1933-ban Robert Shippee által repülőről felfedezett formációt, melyet a mai napig nem tudnak helyén kezelni a tudósok.

Az egyes források szerint csaknem hétezer gödör a 26-os, a helyiek által Libertadores-nek nevezett főút mentén fekvő völgyben, egy szinte pontosan észak-dél irányú és szakaszonként olykor húsz-negyven fokos dőlésszögű hegyvonulaton, mintegy másfél kilométer hosszan és húsz-negyven méter szélességben sorakozik.

Egy másik, világszerte ismert rejtély, a Nazca-vonalak egyik ábrája - amely csak a levegőből értelmezhető
Egy másik, világszerte ismert rejtély, a Nazca-vonalak egyik ábrája - amely csak a levegőből értelmezhető
Fotó: Luisa Ricciarini / Leemage via AFP

A mélyedések között akadnak szinte tökéletesen kidolgozott, letisztított falfelületű példányok, mi több, a régészek olyanokra is bukkantak, melyek belső felét agyagtéglákkal és kövekkel bélelték ki. Ám a legtöbb félbehagyottnak tűnik. Egy-egy üreg egy-másfél méter mélységű, átmérője pedig nagyjából másfél-két méter.

Fokozza a titokzatosságot, hogy az üregsorozat északi széle egy katlanban végződik, melynek színe igencsak elüt a környezetétől. Az ugyanis sötétebb, olykor feketébe hajlik, s úgy néz ki, mintha a sziklafalak egy óriási égés, esetleg robbanás nyomait viselnék.

Objektum doboz

Az egész jelenségre többféle magyarázat született. A térség saját Wikipedia-oldallal bír, ahol megemlítik, egykor síroknak gondolták őket, de mint kiderült, sem csontokat, sem hamvakat nem tartalmaznak. A koruk tekintetében sincs megegyezés – egyesek ezer-ezerötszáz esztendőre teszik, mások pedig „csak” az Inka Birodalom (1438–1533) idejére datálják a születésüket.

Az újabb elképzelések arról szólnak, hogy a környék lakossága ide hordta az adóként az uralkodónak szánt terményeket – ennek azonban ellentmond, hogy ezt kényelmesebben is megtehették volna a völgyben, mint egy meredek hegyoldalon – ráadásul emelkedőnek fölfelé.

A gödrök tehát takargatják titkukat. A régészek most azt remélik, a modern eljárások révén esetleg sikerül valamit – esetleg pollen- vagy anyagmaradványokat – kimutatni bennük, s ez majd közelebb visz a megfejtéshez. A témában egyébként az Archeology szakportál is elmélyedt, de megoldást ők sem nyújtottak.

Kapcsolódó írásaink