Krónika

Színes parádékkal kezdődik a hét végén a New Orleans-i karnevál időszaka

Péntek éjjel fúvószenekarok és hatalmas színes ballonfigurák vonulnak végig

Színes utcai felvonulásokkal és a hagyományos kutyaparádéval megkezdődik a hét végén a New Orleans-i Mardi Gras karnevál időszaka.

Színes parádékkal kezdődik a hét végén a New Orleans-i karnevál időszaka
Színes parádékkal kezdődik a hét végén a New Orleans-i karnevál időszaka
Fotó: AFP/Michael DeMocker

Péntek éjjel fúvószenekarok és hatalmas színes ballonfigurák vonulnak végig a nevezetes St. Charles sugárúton, és vasárnap tartják a Barkus kutyaparádét, amelyen az állatokat színes kosztümökbe öltöztetik be. Az idén február 21-re eső húshagyó keddig (Mardi Gras) szinte minden este tartanak valamilyen színes rendezvényt a város több kerületében.

„Olyan most itt a hangulat, mint a New York-i Times Square-en szilveszterkor, csak éppen ez két hétig tart” – mondta Kelly Schulz, a New Orleans-i idegenforgalmi egyesület képviselője egy csütörtöki sajtótájékoztatón.

A karneváli időszak technikai kivitelezését némileg nehezítette, hogy az utóbbi időben emelkedett a bűncselekmények száma, és nincs elég rendőr a városban. 2021-ben a koronavírus-járvány miatt elmaradt a karnevál, tavaly pedig a parádék felvonulási útvonala kicsit rövidebb volt, mert nem volt elég rendőr a megszokott hosszúságú útvonal biztosítására.

Idén már a megszokott útvonalakra tervezik a parádékat, és a helyi – nagyjából 900 fős – biztonsági erők munkáját segíti még 125 rendőr, akit Louisiana állam más részeiből vezényeltek át a rendezvény biztosítására. A szervezők az eddigi szállásfoglalások alapján arra számítanak, hogy az utóbbi évek fennakadásai után a turisták idén már ismét nagy számban megjelennek New Orleans-ban a karnevál időszakában.

New Orleans-ban a Mardi Gras a minden évben hivatalosan január 6-án kezdődő farsangi időszak csúcspontja. Ez az Egyesült Államok legismertebb karneválja, bár az ünnepet számos helyen megtartják szerte Louisiana államban és az ország déli részének a Mexikói-öböl menti partvonalán. A legrégebbi Mardi Gras rendezvénnyel az Alabama állambeli Mobile város büszkélkedhet.

Kapcsolódó írásaink