Őskori daktiloszkópia

Komoly szenzáció volt 2016-ban, hogy egy régészcsapat Kuvaitban felfedezett egy 7600 esztendős ujjlenyomatot. A daktiloszkópiai lelet egy, a kőkorszakból (Krisztus előtt 8700–2000) származó, törött agyagedény oldalán őrződött meg. A maradványra természetesen azonnal rávetette magát a szakma, s miután átfuttatták néhány rendőrségi nyilvántartáson, újfent megbizonyosodhatott róla mindenki, hogy nincs két egyforma belőle.

Természetesen akad ennél antikabb személyi azonosító is. A kora újkori ember második legrégebbi ujjlenyomata egy gyermeké volt, amelyet a 26 ezer éves, úgynevezett Dolní Věstonice Vénusz kerámiafigurán fedeztek föl Csehországban. Egyébként eddig több mint száznegyven efféle elhízott, meztelen női szobrocska került elő a föld mélyéből, de csak ezen az egyen leltek ilyesmit.

A legrégebbi, jelenleg ismert ujjlenyomat egy németországi nyírfakéreg lapocskán található, s vélhetően egy neandervölgyi elődünktől származik. Korát nyolcvanezer esztendőre teszik a szakemberek. A gyantát – melyben a jel megőrződött – vélhetően ragasztóként alkalmazhatták azért, hogy segítsen rögzíteni egy kovakő hegyet egy farúdhoz.

A fenti esetek akár el is sikkadhattak volna az antik hírek tengerében, ám a világ egyik legrangosabb tudományos folyóirata, a Nature most ismét követ dobott a daktiloszkópia állóvizébe. Mint a honlapjukon közölt cikkben felidézik, a bennünket egyedivé tevő örvények, ívek és hurkok a magzati fejlődés során az ujjbegyen kialakuló, szétterülő, majd egymásnak ütköző apró bordák hullámai révén jönnek létre – hasonlóan ahhoz a folyamathoz, amely a zebrának csíkokat, vagy a gepárdnak foltokat ad.

A lap a Cell című folyóiratban február 9-én, csütörtökön publikált tanulmányra hivatkozva közölte, a kutatók a magzati fejlődés során követték végig mintáztok létrejöttét. Az anatómiai vizsgálatok és a génaktivitás elemzése kimutatta, hogy az ujjlenyomat-bordákat alkotó sejtek olyan utat követtek, amelyek kezdetben a szőrtüszők fejlődését utánozták.

Az ujjbegyek mintázatát irányító molekulák megtalálása érdekében a tudósok az egér lábujjain lévő bordákat és a 3D-tenyészetekben növesztett emberi sejteket is tanulmányozták. Azt találták, hogy egy bizonyos, WNT nevű fehérje, amely fontos a szőrtüsző fejlődésében, serkenti a lenyomatok gerinceinek kialakulását. Egy másik molekula, az úgynevezett BMP viszont gátolja őket, s így létrejön az egyéni minta.

A Nature szerint mindez azért érdekes, mert a korábbi, témába vágó tanulmányok inkább az elméleti és modellezési megközelítésekre összpontosítottak, mint a kísérleti adatokra. E téren a sejttenyésztés valódi újdonságnak tekinthető.