Krónika
Elsüllyedt egy gumicsónak az Égei-tengeren
Harminchárom embert kimentettek

A parti őrség egyelőre nem közölte, hányan utaztak a Törökország felől érkező, Lérosz szigeténél elsüllyedt hajón, azonban elmondták, hogy 33 embert, köztük hat gyereket sikerült kimenteniük.
A jelenleg is folyó mentést az erős szél és a nagy hullámok nehezítik – tették hozzá a hatóságok.
Egy halász értesítette elsőként a hatóságokat, aki a vízen észlelte a nő lebegő hulláját. A mentésben három mentőhajó és egy Super Puma helikopter is részt vett, de az időjárás körülmények kritikusak voltak, jegyzik meg a görög források.