Krónika

Elhunyt Chochol Károly fotóművész

Egy nappal 88. születésnapja előtt, január 26-án elhunyt Chochol Károly Balogh Rudolf-díjas fotóművész, fotóriporter – közölte hétfőn a Magyar Fotóművészek Szövetsége.

Elhunyt Chochol Károly fotóművész
Chochol Károly (Budapest, 1935. január 27. – 2023. január 26.)
Fotó: Wikipedia

Chochol Károly 1935. január 27-én született Budapesten. Eredeti szakmája optikus, a budapesti Fotóklubban tanulta a fotózást. 1950-ben felvették a Magyar Dolgozók Országos Művészfényképező Egyesületébe (MADOME), ahol Haller Frigyes Gézától tanult, majd 1958-tól a Magyar Fotóművészek Szövetségének a tagja volt.

A Találkozások alkotócsoport tagja, valamint a MÚOSZ Újságíró Iskola fotóriporter szakoktatója volt. Aktívan közreműködött a Fotóművészek Szövetsége munkájában, emellett fotóművészeti szakíróként tevékenykedett és fotótörténeti kutatásokat is végzett. Nyugdíjazásáig a TV Híradó, illetve a Telehír fotóriportereként dolgozott. Készített alkalmazott és reklámfotókat is.

Első kiállítása Budapesten, a GANZ Kultúrházban és egyidejűleg a József Attila Színházban nyílt 1954-ben Emberek, arcok címmel.

Jelentősek kortárs fotósokról készített ironikus képei. Félszáz könyv illusztrátora, illetve társszerzője. Több kiállítás rendezője, szerkesztője volt (Tény-kép, Műcsarnok, Budapest, 1980; Magyarok a fotótechnika történetében). Egyebek mellett 1995-ben a Magyar Televízió Életmű Nívódíjával, 2005-ben a MÚOSZ Aranytoll kitüntetésével ismerték el. 2017-ben Balogh Rudolf-díjjal tüntették ki.

A budapesti rakpart – A főváros arcai címmel tavaly novemberben nyílt életműkiállítása Budapest Főváros Levéltárában, amely 2021 óta őrzi egyedülálló fotóanyagát.

Kapcsolódó írásaink