Krónika

Műhold csapódik a Földbe

A becsapódás becsült időpontjában egy-két óra eltérésre számítanak, annak pontos helyszínét még nem tudni

Az előzetes becslések szerint magyar idő szerint hétfő 0.40 körül csapódik a Földbe a NASA ERBS műholdja, amely 2005 óta űrszemétként kering az űrben. Az ERBS tudományos műszereivel azt vizsgálta, hogy bolygónk hogyan nyeli el és sugározza ki a napenergiát – írta meg a hirado.hu.

Műhold csapódik a Földbe
NASA
Fotó: AFP

A NASA csaknem 2450 kilogramm súlyú ERBS műholdja magyar idő szerint hétfő 0.40 körül fog a Földre zuhanni. A becsapódás becsült időpontjában egy-két óra eltérésre számítanak, annak pontos helyszínét még nem tudni – írja a Space.com alapján a hirado.hu.

„A NASA arra számít, hogy a műhold nagy része elég, miközben áthalad a légkörön, de néhány alkatrész várhatóan túléli a visszatérést” – írta oldalán az űrügynökség.

„Annak a kockázata, hogy bárki megsérüljön a Földön, nagyon alacsony – körülbelül egy a 9400-hoz” – tette hozzá a NASA.

Kiemelték, az ERBS műhold a NASA három műholdból álló ERBE kutatási programjának a része, 1984-ben indult alacsony Föld körüli pályára a Challenger űrrepülőgép fedélzetén.

Az ERBS tudományos műszereivel azt vizsgálta, hogy bolygónk hogyan nyeli el és sugározza ki a napenergiát. A műholdat eredetileg kétéves működésre tervezték, de végül egészen 2005-ig működött, majd űrszemétté vált.

Az ERBS műhold Földbe csapódása nem egyedülálló, tavaly két, nagyjából 21 tonnás kínai Hosszú Menetelés 5B rakéta magja zuhant vissza irányíthatatlanul a Földre, egy héttel az után, hogy új modulokat szállítottak a kínai Tienkung űrállomásra – olvasható a portálon.

Kapcsolódó írásaink