Egy igen ritka genetikai komponenst azonosítottak Skandináviában

A tanulmány olyan helyszínekről származó történelmi és őskori genomokra támaszkodott, mint a 17. századi Kronan hadihajó, a viking- és Vendel-kori hajótemetkezések a Mälaren-tó völgyében, valamint az Ölandon található Sandby borg népvándorláskori gyűrűs erődítmény.

Ezeket az ősi genomokat 16 638 kortárs skandináv lakos genomikai adataival hasonlították össze, hogy a génállomány fejlődését korábban soha nem tapasztalt szinten tanulmányozzák.

Az eredmények megerősítik a vikingkori vándorlást, de a kelet-baltikumi régióba, a brit-ír szigetekre és Dél-Európába is nyomon követik azt. Skandinávia nem minden része érintett azonban ugyanolyan mértékű génáramlással ezekről a területekről. Míg például a brit-ír felmenők széles körben elterjedtek Skandináviában, addig a kelet-balti felmenők elsősorban Gotlandra és Közép-Svédországba jutottak el.

Érdekes módon a nem helyi származás a viking korszakban tetőzik, míg előtte és utána alacsonyabb – mondta Anders Götherström, a Paleogenetikai Központ professzora a Heritage Daily online tudományos portálnak.

A külső felmenők jelenlegi szintjének csökkenése arra utal, hogy a vikingkori bevándorlók kevesebb gyermeket szültek, vagy valamilyen módon arányosan kevésbé járultak hozzá a génállományhoz, mint a már Skandináviában élő emberek.

Mint írják, mégis új felfedezésnek számít az észak-skandináv génállomány története. Észak-Skandináviában van egy olyan genetikai komponens, amely Közép- és Nyugat-Európában ritka, és a tudósok képesek voltak nyomon követni ezt a komponenst Észak-Skandináviában az elmúlt 1000 évben.

Sejtettük, hogy az észak-skandináv génállománynak van kronológiája, és valóban bebizonyosodott, hogy az uráli ősök Skandináviába való beáramlása határozza meg az északi génállomány nagy részét – mutatott rá Ricardo Rodríguez Varela.

Hozzátette: tudják például, hogy az uráli ős Skandinávia északi részén már a későviking-korszakban is jelen volt.