Krónika
Hihetetlen: 1,3 milliárdos kincset találtak fémdetektorral, most börtönbe kerülhetnek
Életük legnagyobb felfedezéséből életük legnagyobb balhéja lett a sunyiskodás miatt
Még 2015-ben két férfi herefordshire-ben kutakodott fémdetektorra, mikor melléjük állt a szerencse, hiszen 3,6 millió dollárt, vagyis nagyjából 1,3 milliárd forintot érő, alfréd királyhoz tartozó, nagyjából 1100 éves kincsre bukkantak a föld alatt - írja a promotions.hu. Legalább szász arany és ezüst pénzérme, illetve pár ékszer volt a zsákmány, amit természetesen jelenteniük kellett volna a hatóságoknak, de ők elsunyiskodták a dolgot, és ezt nem tették meg, aminek pedig meg is lett a következménye.
A bíróság összesen 18,5 év börtönre ítélte a két fémdetektoros férfit, akik még komolyabb bajba kerülhetnek, ha nem mutatják fel az összes, akkor talált kincset, illetve nem fizetnek 1,8 millió dollárt, vagyis körülbelül 670 millió forintot jövő március 21-ig. Érezhetően példát akarnak statuálni belőlük, hogy többé senkinek se jusson eszébe ehhez hasonló, történelmi jelentőségű értékeket rejtegetni.
Mint írják, az is kiderült, hogy ha a két férfi annak idején bejelenti a felfedezést, akkor nem büntetés és börtön lett volna a történet vége, hanem minden bizonnyal megkapták volna a kincs értékének felét, szóval ez is bizonyítja, hogy mindig érdemes a becsület útjára lépni, különben mi is úgy ráfázhatunk, mint ők ketten.