Krónika

Mintegy negyvenezren jártak idén a Mikulásgyárban

A budai oldalon lakók jóval több ruhát hoztak az adománygyűjtő akció helyszínére, míg a pesti oldalra 25 százalékkal több élelmiszer érkezett

Mintegy negyvenezer látogató, köztük turisták, valamint kétezer óvodás és kisiskolás járt a tizennyolcadik Mikulásgyárban december 1–22. között – közölte az akció szervezője hétfőn az MTI-vel.

Mintegy negyvenezren jártak idén a Mikulásgyárban
A Városháza parkban és az Etele Plázában bezárta kapuit a Mikulásgyár
Fotó: MH/Purger Tamás

Zsolnai Endre elmondta: csaknem kétezer segítőjük legtöbbje multicégek dolgozója, valamint középiskolás diák volt, de külföldi önkéntesei is voltak a csütörtök este bezárt Mikulásgyárnak.

A gyerekek jelentős részét szervezetten hozták a karitatív akció helyszínére azok a pedagógusok, akik fontosnak tartották, hogy a gyermekek is megtanulják a szolidaritás és az önzetlenség fogalmát. Idén a Mikulásgyár két helyszínen működött, a pesti oldalon a Városháza parkban és a budai oldalon az Etele Plázában.

Adataik szerint a budai oldalon lakók jóval több ruhát hoztak az adománygyűjtő akció helyszínére, míg a pesti oldalra 25 százalékkal több élelmiszer érkezett. Az élelmiszer-adományok csaknem 85 százalékát magánszemélyek adták, de több mint száz nagyvállalat, tizenegy sportklub és két színház is támogatta az akciót.

A rászorulókat a Mikulásgyár honlapján keresztül is lehet még támogatni. A december 31-ig befolyó összegekből új játékokat, édességeket vásárolnak azoknak a családoknak, akiknek nem csak karácsonykor van szükségük támogatásra – tudatta a szervező.

Kapcsolódó írásaink