Krónika
Ez történt 2022-ben – május
Megalakult az ötödik Orbán kormány és Novák Katalin lett a köztársasági elnök

május 1
Gy. Németh Erzsébet, a DK eddigi fővárosi képviselője, fővárosi frakcióvezetője és főpolgármester-helyettese április 3-án országgyűlési listán mandátumot szerzett a választáson, emiatt hagyta el a budapesti Városházát. Helyét Bősz Anett vette át.
május 2
A magyar nyelv és irodalommal megkezdődtek az írásbeli érettségi vizsgák. Az első érettségi napon magyar nyelv és irodalomból középszinten mintegy 71 ezren, emelt szinten több mint 2200-an adnak számot tudásukról.
Letették esküjüket az áprilisi parlamenti választáson mandátumot szerzett képviselők, ezzel megalakult az új parlament, a 2018-ban alakult kormány megbízatása pedig megszűnt, ügyvezetőként folytatja munkáját.
A 199 fős parlamentben a Fidesznek 117, a KDNP-nek 18, a Demokratikus Koalíciónak 15, a Jobbiknak, a Momentumnak és az MSZP-nek 10-10-10, a Mi Hazánknak és a Párbeszédnek 6-6, az LMP-nek 5 képviselője lett. Egy mandátumhoz jutott a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata.
május 3
Szlovéniában nyert a baloldal és el is törölték az üzemanyagárstopot. Habár a helyi kormány márciusban befagyasztotta az üzemanyagárakat, az új kormány ezt az intézkedést nem tartotta fent, ennek következményeként azonnal 20 százalékkal lett drágább a gázolaj ára.
május 5
Az egyik alelnök élettársával erőszakoskodhattak – írta meg a Bors, de ezt a Jobbik kategorikusan cáfolta. Többen is botrányosan lerészegedtek a bűncselekmény napján.
május 6
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 18,1 millió forint bírságot szabott ki a Concorde Értékpapír Zrt.-re, elsősorban a piaci visszaélések szűrésére alkalmazott gyakorlat, továbbá javadalmazási és informatikai hiányosságok miatt, a jegybanki intézkedések nem érintik a Concorde biztonságos működését.
Meghalt a Dózsa György úti gázoló. M. Richárd sztrókot kapott a börtönben, a hírek szerint az utolsó hetekben gépek tartották életben.
Negyvenegy éves korában elhunyt Berki Krisztián médiaszereplő, a Ferencvárosi Torna Club (FTC) volt vezérigazgatója, a 2019-es önkormányzati választás egyik független főpolgármester-jelöltje, valóságshow-szereplő.
Lassú rajttal elindult a Hősök teréről a 105. Giro d'Italia mezőnye, ezzel megkezdődött az első, Magyarországot érintő háromhetes országúti kerékpáros körverseny.
május 7
Beiktatták hivatalába Emmanuel Macron újraválasztott francia államfőt második ötéves mandátumára. A beiktatási ünnepségre mintegy 450 vendég kapott meghívást, az államfő és felesége hozzátartozói mellett jelen voltak a leköszönő kormány tagjai, a politikusok között pedig Nicolas Sarkozy és Francois Hollande korábbi elnökök az első sorban, egymás mellett foglaltak helyet.
május 10
Átvette köztársasági elnöki hivatalát Novák Katalin – hangzott el az M1 aktuális csatornán. Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán kívánt sok sikert az Elnök asszonynak.
május 12
Több mint félmillió forint bírságot szabott ki Karácsony Gergelyre a Nemzeti Választási Bizottság (NVB), amiért két népszavazás kezdeményezőjeként több mint hatszáz népszavazási aláírásgyűjtő ívet nem juttatott vissza a Nemzeti Választási Irodához.
A Twitter mikroblog új tulajdonosa, Elon Musk visszavonja Donald Trump volt amerikai elnök letiltását a közösségi médiaplatformról. Musk szerint Trump fiókjának letiltása a Twitterről nem hallgattatta el a volt elnököt, hanem csak felerősítette nézeteit jobboldali hívei körében. Mint fogalmazott, a tilalom erkölcsileg tarthatatlan és egyenesen ostoba dolog volt. Hangsúlyozta, hogy csak ritka esetekben szabadna törölni a felhasználói fiókokat.
május 14
Észak-Korea bejelentette az ország első koronavírus okozta haláleseteit, és közölte, hogy több mint 187 ezer lázas embert elszigetelten kezelnek, a vírus már országszerte elterjedt. Az állami hírügynökség (KCNA) szerint Kim Dzsongun észak-koreai vezető felkereste a nemzeti járványmegelőzési központot, ahol értesült a fertőzés országos terjedéséről.
május 16
David Pressmant jelölte budapesti amerikai nagykövetnek Joe Biden amerikai elnök, közölte a Fehér Ház.
A McDonald's Corp. amerikai gyorsétterem-lánc több mint három évtized után elhagyja Oroszországot és egy helyi vevőnek adja el éttermei teljes portfólióját – számolt be a McDonald's bejelentését idézve több sajtóorgánum és hírügynökség.
május 17
Egyhangú szavazással Simicskó Istvánt választotta meg elnöknek a Magyar Öttusaszövetség (MÖSZ) tisztújító közgyűlése.
május 19
Hivatalosan benyújtotta csatakozási kérelmét a NATO-hoz Svédország és Finnország.
május 21
Oroszország leállította a gázszállítást Finnországba a két fél közötti pénzügyi vita miatt – közölte a Gasgrid finn állami gázhálózat-fenntartó vállalat. A fejlemény várható volt a Gasum finn gázszolgáltató előző napi közlése alapján. A pénzügyi vita lényege, hogy a Gazprom orosz állami gázipari vállalat rubelben követelte a számlakiegyenlítést.
május 23
Wintermantel Zsolt lett a Fidesz–KDNP fővárosi képviselőcsoportjának vezetője
május 24
Megalakult Orbán Viktor ötödik kormánya. Először ismertették Novák Katalin átiratát a miniszterek kinevezéséről, akiket az alaptörvény szerint a kormányfő javaslatára a köztársasági elnök nevezett ki.
A kormány veszélyhelyzetet hirdethet a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, háborús helyzet vagy humanitárius katasztrófa esetén is – döntött az alaptörvény tizedik módosításával kedden az Országgyűlés.
A kormány az alaptörvényben biztosított jogával élve éjféltől kihirdette a háborús veszélyhelyzetet – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Facebookon közzétett videóban.
Újraválasztották Tedrosz Adhanom Gebrejeszuszt, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hivatalban lévő főigazgatóját – közölte Karl Lauterbach német egészségügyi miniszter a Twitteren.
május 25
Novák Katalin köztársasági elnök – Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében – a Karmelita kolostorban átadta az új államtitkárok kinevezési okiratát – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.
május 26
Meghalt 67 éves korában Ray Liotta amerikai filmsztár, Martin Scorsese 1990-es Nagymenők című gengszterfilmjének főszereplője – számolt be róla a Deadline.com hollywoodi portál.
május 31
A Karmelita kolostor épületében Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter vezetésével megtartotta első ülését a versenyképességi munkacsoport – közölte a Miniszterelnökség. A munkacsoport a kormány szakmai konzultatív fóruma, amelynek alapvető feladata, hogy a gazdasági növekedés és versenyképesség területén döntéselőkészítő szakmai hátterekkel lássa el a kormányzatot – írták.
Magyarországon is megjelent a majomhimlő-fertőzés, egy 38 éves férfinél diagnosztizálták a betegséget – jelentette be az országos tiszti főorvos Budapesten, sajtótájékoztatón.