Külföld

Felrobbant egy moszkvai hipermarket, a szándékosságot sem zárták ki

Legalább egy ember meghalhatott abban a tűzben, amely a moszkvai Mega Himki bevásárlóközpontban ütött ki pénteken. Az épületet csaknem teljesen romba döntötte egy óriási robbanás.

Felrobbant egy moszkvai hipermarket, a szándékosságot sem zárták ki
Robbanás rázza meg a Mega Himki bevásárlóközpontot Moszkvában
Fotó: Telegram/Mash

Tűz ütött ki a Moszkva melletti Mega Himki bevásárlóközpontban, amit később robbanás rázott meg, és lényegében a földdel tett egyenlővé pénteken. A Rendkívüli Helyzetek Minisztériuma (RHM) szerint a tűz hétezer négyzetméteren égett, a TASZSZ egyik forrása a katasztrófavédelemtől azonban 17 ezer négyzetmétert említett. Az ellenmondás oka valószínűleg az, hogy a Mega Himki építés alatt állt, a tárca által említett részében egy OBI és más üzletek működtek. 

Objektum doboz

A 112-es Telegram csatorna szerint a tűzben meghalt a bevásárlóközpont biztonsági őre. Az RHM regionális főosztálya a Lenta.ru-nak megerősítette ezt az információt. A Mash pedig azt írta, hogy a tűz keletkezésekor emberek voltak az épületben – a szemtanúk elmondása szerint a riasztó megszólalása után azonnal evakuálták őket.

Objektum doboz

A hírügynökségek helyszíni tudósítói szerint a tűz oka hegesztés vagy rövidzárlat lehetett, de az Interfax forrása nem zárta ki a szándékos gyújtogatást sem. Az oltást az építkezés és a robbanás is megnehezítette, az utóbbi azért, mert emiatt az RHM helikoptereit nem lehetett bevetni.

Kapcsolódó írásaink

Halálos tűzeset Borsodban és Baranyában

ĀKeddről szerdára virradó éjjel: egy ember a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nyíriben, egy másik pedig Pécsen halt meg – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF)