Krónika
Halálos tűzeset Borsodban és Baranyában
Keddről szerdára virradó éjjel: egy ember a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nyíriben, egy másik pedig Pécsen halt meg – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
Közölték azt is, szerdán hajnali négy órakor egy pécsi sorházban keletkezett tűzről érkezett bejelentés a katasztrófavédelem műveletirányítási központjába. A háromlakásos, Hársfa úti sorház egyik harminc négyzetméteres lakásában keletkezett tűz, két szoba teljes egészében égett, az ott felhalmozott szemét és bútorok kaptak lángra. A tűzoltók oltás közben egy holttestet találtak, a szomszédos lakásból pedig két embert és egy kutyát mentettek ki. A tűz pontos keletkezési helyét, idejét és okát vizsgálják.
Az OKF felhívta a figyelmet arra, hogy a hasonló tragédiák füstérzékelő készülékek használatával elkerülhetők lennének.