Krónika

Novák Katalin: Magyarország Izrael és a zsidó közösségek barátja

A köztársasági elnök helyi idő szerint kedden reggel részt vett az ENSZ Közgyűlése 77. ülésszak magas szintű politikai hetének megnyitóján

A Zsidó Világkongresszus elnökével, valamint több nemzetközi és amerikai zsidó szervezet vezetőjével is találkozott egyesült államokbeli hivatalos látogatásának első napján Novák Katalin.

Novák Katalin: Magyarország Izrael és a zsidó közösségek barátja
Novák Katalin köztársasági elnök beszédet mond a Magyarország Barátai közösség köszöntésén a Sándor-palotában, 2022. szeptember 17-én
Fotó: MTI/Bruzák Noémi

A magyarországi zsidóság helyzete is szóba került a Zsidó Világkongresszus elnökével a szervezet New York-i székhelyén tartott megbeszélésen. Ronald Lauder magyarul köszöntötte az államfőt, majd zárt ajtók mögött tárgyaltak.
    

Novák Katalin találkozott több nemzetközi és amerikai zsidó szervezet vezetőjével is, többek mellett William Daroff-fal, az Amerikai Zsidó Szervezetek Elnöki Konferenciájának vezérigazgatójával, Eric Greenberggel, a Simon Wiesenthal Központ ENSZ-kapcsolatokért felelős igazgatójával, valamint a Zsidó Világkongresszus további vezetőivel. A megbeszélésen Takács Szabolcs washingtoni magyar nagykövet köszöntötte a résztvevőket.
    

Novák Katalin megbeszéléseinek tapasztalatát a közösségi médiában megjelent üzenetében úgy foglalta össze, hogy „Magyarország Izrael és a zsidó közösségek igaz barátja – ez volt az egységes üzenete a mai találkozóimnak a zsidó szervezetek vezetőivel”.
    

Az ENSZ Közgyűlése 77. ülésszakának megnyitása alkalmából kiadott üzenetében az államfő a béke fontosságát emelte ki. „A magyar delegáció vezetőjeként azon leszek, hogy közelebb kerüljünk a békéhez, ez nem csak magyar érdek, ez minden ember érdeke” – fogalmazott.
    

Novák Katalin kedden délután részt vett és felszólalt az ENSZ női állam- és kormányfők számára tartott fórumán, amelyet a világszervezet közgyűlésének magyar elnöke, Kőrösi Csaba hívott össze, és amelyen a világ több tucat országának női miniszterelnöke, valamint köztársasági elnöke vett részt.
    

A magyar államfő kétoldalú megbeszélésen találkozott Andorra miniszterelnökével is.
Novák Katalin szerdán, helyi idő szerint kora délután az ENSZ Közgyűlésében is felszólal, továbbá találkozik és megbeszélést folytat Kőrösi Csabával, az ENSZ-közgyűlés elnökével, valamint Tedrosz Adhanom Gebrejeszusszal, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatójával és António Gutteres ENSZ-főtitkárral is. Az MTI úgy értesült, hogy Novák Katalin szerda este részt vesz Joe Bidennek, az Egyesült Államok elnökének fogadásán.
 

Kapcsolódó írásaink