Krónika
Lábra kapott a koronavírus Franciaországban

„A koronavírus terjedése a járványhelyzet hetekig tartó javulása után ismét emelkedő tendenciát mutat” – írta heti jelentésében a francia egészségügyi minisztérium járványügyi hatósága, amely szerint a napi átlagos esetszám 67 százalékkal ugrott meg egy hét alatt, jelenleg 33 ezer, s a reprodukciós ráta is egy fölé emelkedett.
Egy másik mutató, az elvégzett tesztek száma is csaknem 10 százalékkal emelkedett az előző héten, több mint 852 ezerre – jelezte a tárca statisztikai részlege. A szűrések száma elsősorban a 16 év alattiak körében ugrott meg, 56 százalékkal.
„Az elvégzett PCR-tesztek száma azonban jelenleg nem túl magas, így nem lehet biztos követeztetést levonni, de a tendencia azt tűnik igazolni, hogy járvány visszahúzódása megállt, és az esetszámok megugrottak, ami egy új járványhullám lehetséges kezdete” – mondta az AFP-nek Antoine Flahault virológus.
Franciaországban a tavalyi év ugyanezen időszakában, az iskolakezdést követően a nyári járványhullámot okozó delta variáns tért visszatért, és egy őszi-téli járványhullámot is okozott.

„Úgy tűnik, hogy az omikron jelenlegi domináns alvariánsa, a BA.5, amely nyáron egész Európát sújtotta, ismét terjed az iskolakezdés óta Franciaország valamennyi régiójában, és szinte valamennyi nyugat-európai országban” – hangsúlyozta Antoine Flahault.
Azt viszont nehéz megítélni, milyen mértékű lehet egy újabb járványhullám, miután nem egyértelmű, hogy a lakosság immunizációja jelenleg milyen szintű. Az oltásra jogosultak 95 százaléka megkapta a koronavírus elleni oltás három adagját, de a negyedik oltást a jogosultaknak, azaz a 60 év felettieknek egyelőre csak harmada vette fel. A legutóbbi két hullám dinamikájára támaszkodva a francia szakemberek nem számítanak arra, hogy az egészségügyi ellátórendszert a közeljövőben leterhelik a koronavírusos fertőzöttek.