Krónika

WHO: Hamarosan búcsút mondhatunk a covidnak

A világ sosem volt jobb helyzetben, hogy véget vessen a koronavírus-járványnak – jelentette ki az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója.

WHO: Hamarosan búcsút mondhatunk a covidnak
A járvány hat és félmillió áldozatot követelt eddig a világon
Fotó: AFP/John Thys

Nem szabad felhagyni a világszerte több mint hatmillió halálos áldozatot követelő koronavírus elleni küzdelemmel – erről beszélt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz szerdai virtuális sajtókonferenciáján. Az ENSZ szakosított szervezete a múlt héten jelentette, hogy a halálozási adatok 2020 március óta nem tapasztalt alacsony szinten vannak.

„A végét már látni (...) Aki maratont fut, az nem áll le a célvonalat meglátva. Hanem gyorsabban kezd futni, minden maradék erejét beleadva. És így teszünk mi is” – hangsúlyozta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz. „Mindannyian látjuk a célvonalat és nyerésre állunk: ez lenne a legrosszabb pillanat arra, hogy megtorpanjunk” – közölte. Hozzátette: ha nem ragadjuk meg ezt a lehetőséget, több vírusvariánst, több halálesetet kockáztatunk.

Maria van Kerkhove, a WHO járványügyi szakértője fontosnak tartotta kiemelni, hogy a szervezet továbbra is számít koronavírus-járvány hullámokra, de az oltóanyagokkal és a vírusellenes gyógyszerekkel olyan eszközök vannak a kezünkben, amelyekkel meg lehet előzni a súlyos megbetegedéseket.