Krónika
Lehűlés kezdődik, többfelé, többször kell esőre számítani
Az OMSZ csütörtöki, középtávú előrejelzése szerint pénteken nyugat, délnyugat felől fokozatosan megnő, megvastagszik majd a felhőzet. Nagyobb eséllyel a délnyugati megyékben fordulhat elő eső, zápor, míg északkelet felé haladva csökken a csapadék esélye. Az ország nagy részén az északnyugati, míg délnyugaton az északi, északkeleti szelet kísérhetik élénk, helyenként erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 17 és 25 fok között alakul, a tartósan felhős nyugati tájakon lesz hűvösebb és északkeleten a legmelegebb.
Délután illetve kora este az ország délnyugati, déli területein – egy negatívabb forgatókönyv esetén – heves zivatarok is kialakulhatnak, amelyek rendszerbe is szerveződhetnek. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is, emiatt az OMSZ másodfokú riasztást adott ki Zala és Somogy mellett Baranya, Tolna, valamint Vas és Veszprém megyére is.
A zivatarok környezetében viharos 60-80 kilométer/órás, heves zivatarok esetén 90-110 kilométer/órás széllökésre, 1-3 centiméteres – heves zivatarok esetén 2-4 centiméteres - jégesőre kell számítani. Az este folyamán északnyugat felől stabilizálódik a légkör, és fokozatosan a déli területekre korlátozódik a zivatartevékenység.
Szombaton jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég. Az ország délkeleti felén többfelé, máshol elszórtan valószínű eső, zápor, egy-egy zivatar. Az északnyugati, északi szél megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 19 fok között várható. A keleti határ közelében lehet számítani az enyhébb, a csapadékosabb délnyugati tájakon a hűvösebb időre.
Vasárnap délutánra északkeleten is felszakadozik, csökken a felhőzet, az ország nagy részén akár több órára is kisüthet a nap, ugyanakkor napközben nyugat, északnyugat felől egyre vastagabb felhőtömbök érkeznek. Az összefüggőbb csapadékzóna kelet felé távozik, mögötte elszórtan valószínű zápor, főleg északkeleten egy-egy zivatar. Az északnyugati, nyugati szél nagy területen megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5 és 11 fok között valószínű, de a szélvédett, kevésbé felhős tájakon ennél hidegebb lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 19 fok között alakul.