Krónika
Másodfokú figyelmeztetést adott ki az OMSZ
A zivatarveszély Somogy, Tolna és Zala megye területét érinti

Hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani Somogy, Tolna és Zala megye területén. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél és a jégeső is – olvasható az MTI-hez szerda este eljuttatott figyelmeztető előrejelzésben.
Az OMSZ honlapján közzétett előrejelzés szerint csütörtök délelőttől egyre több helyen lesznek alkalmasak a feltételek zivatarok kialakulásához.
Délután, illetve kora este az ország délnyugati, déli területein akár heves zivatarok is kialakulhatnak, amelyek rendszerbe is szerveződhetnek az este folyamán.
A zivatarok környezetében viharos széllökésekre (60–80 kilométer/óra, heves zivatarok esetén 90–100 kilométer/óra), jégesőre (1–3 centiméter, heves zivatarok esetén 2–4 centiméter) kell számítani, illetve az ismétlődő cellaátvonulásokból rövid idő alatt lokálisan nagyobb mennyiségű (25–40 milliméter) csapadék is eshet.
Az este folyamán északnyugat felől fokozatosan stabilizálódik a légkör, de elszórtan még késő este is lehet néhány gyengébb zivatar – olvasható.
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön a csapadékos területeken általában 18 és 24 fok között, míg az ország déli felén magasabban, 25 és 28 fok között alakul.