Krónika
Védett kocsikat javasol a HÉV-re a kerepesi polgármester

A HÉV sosem volt a legbiztonságosabb utazási eszköz, de az utóbbi időben jelentősen megnőtt a HÉV-en és a megállókban történt bűnesetek száma. A H8-as azaz a gödöllői vonalon két nemi erőszak kísérlet is történt az utóbbi időben, míg nemrég országos botrányt okozott a megállóban egy várandós kismama előtt maszturbáló férfi. De napok sem teltek el, és ugyan ezen a vonalon egy pár kényeztette egymást nyilvánosan az utasok legnagyobb megdöbbenésére – áll a kerepesi önkormányzat közleményében.
Ezt követően Szigetszentmiklóson csapott le egy 19 éves lányra a HÉV-en egy szexuális ragadozó. Más bűncselekmények is előfordulnak, mint például a lopások, kisebb rablások, de az összes HÉV-szerelvény kamerával való felszerelése horrorösszeg lenne, így eddig nem született erre a problémára megnyugtató megoldás.
Néhány napja leült tárgyalni Gyuricza László polgármester és Nagy Gábor a MÁV–HÉV Zrt. vezérigazgatója – írja a közlemény. A „védett kocsi” ötlete amely nem generál a cégnek jelentős extra költséget, minden szerelvényen biztosít egy hang és képet továbbító bekamerázott kocsit az utasoknak. Ezekben a kocsikban a polgármester ötlete alapján olyan jó minőségű vandálbiztos kamerák lennének elhelyezve, amelyeket lát a MÁV biztonsági szolgálata és amennyiben szükséges tudnak intézkedni, az utasok segítséget tudnak kérni. A MÁV–HÉV nyitott a megvalósításra.