Krónika
Teljesen kifosztottak egy idős embert Jászberényben

Egy jászberényi lakos tett bejelentést az egyik helyi rendőr szolgálati telefonján augusztus 26-án délelőtt, arról, hogy tudomása van egy idős férfi kirablásáról. A rendőrök megkeresték a bejelentő által megnevezett jászberényi férfit, aki elmondta, hogy még négy nappal korábban, délután kettő óra körül megjelent a házában két férfi, akiket látásból ismert, és pénzt követeltek tőle.
Ezért adott nekik kétezer forintot, de bántalmazni kezdték a szépkorút, még több pénzt követelve tőle. A támadók egyike aztán kivette az áldozatuk zsebéből negyvenezer forintot, majd távoztak a helyszínről. A személyleírás alapján a rendőrök rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőket. A fiatalabb támadót rövid időn belül elfogták és előállították a Jászberényi Rendőrkapitányságra, ahol rablás bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.
A feltételezett tettestárs elfogására nem volt szükség, ugyanis egy véletlenszerű igazoltatás során megállapították, hogy elfogatóparancs volt ellene érvényben, ezért elfogták, majd előállították a büntetés-végrehajtási intézetben. Azóta is ott tartózkodik.
A rablással kapcsolatban őt később hallgatják ki.