Krónika

„Én öltem meg Dianát”

Andanson teste az autó vezetőülésében volt, a feje levált és a két első ülés között feküdt

E hónap utolsó napján lesz huszonöt éve, hogy Diana, a nép hercegnője egy állítólagos közlekedési baleset következtében Párizsban elhunyt. A körülmények a mai napig sem tisztázódtak, és a háttérben több titkosszolgálati szál is felsejlik

„Én öltem meg Dianát”
A hercegnő 1992. február j-jén egy rögbimeccsen
Fotó: Jean-Pierre Muller/AFP

„Én öltem meg Diana hercegnőt!" – állította halálos ágyán John Hopkins, az MI5 volt ügynöke. A brit titkosszolgálat egykori embere azt mondta, a merényletet, gépkocsibalesetnek álcázva a brit uralkodóház rendelte meg.

Hopkins szerint a királyi családnak már rég nem tetszett az, amit Diana művelt, és annak a férfinak a személyét, akihez feleségül akart menni, egyenesen nemzetbiztonsági kockázatként értékelték.

Hopkins állításai már jó ideje keringenek az interneten, tovább szaporítva a walesi hercegnő halálával kapcsolatos összeesküvés-elméleteket. Hopkins személyéhez és kijelentéseihez nyugodtan hozzátehetjük az „állítólagos” jelzőt, mert a történtek hivatalos verziójában hívők makacsul kitartanak amellett, hogy Dianának, valamint partnerének, az egyiptomi származású üzletember Dodi Al-Fayednek és gépkocsivezetőjüknek, Henri Paulnak 1997. augusztus 31-én Párizsban, az Alma alagútban bekövetkezett halálát közönséges közlekedési baleset okozta. Az alagút egyik tartóoszlopához való csapódást csak a pár testőre, Trevor Rees-Jones élte túl.

Az összeesküvés-elméleteket elutasítók most kétségbe vonják John Hopkins személyazonosságát, vagyis hogy ilyen nevű személy soha nem szolgált az MI5-nál, valamint vallomásának hitelességét is, mert szerintük az öregúr nem egy Nagy-Britanniában lévő idősotthonban – ahogy ő ezt állította –, hanem Ausztráliában, egy veteránkórházban feküdt, amikor 2017-ben – egyesek szerint már 2010-ben – közzétette falrengető kijelentéseit. A fő érv azonban az, hogy ha az elmondottak igazak, akkor hogyan lehetséges, hogy a brit bulvársajtó nem „repült rá" a történetre, hiszen előszeretettel szokott könyékig turkálni a brit királyi család „szennyesében”, lásd például napjainkban a Meghan Markle és Henry herceg körüli zűrös ügyeket.

Az autó a merénylet  után 1997. augusztus 31-én
Az autó a merénylet után, 1997. augusztus 31-én
Fotó: Pierre Boussel/AFP

Az ellenvélemények sem várattak magukra sokáig, mert az összeesküvés-hívők szerint a brit királyi udvar, ha kell, képes rövid pórázon tartani a sajtót, amennyiben az átlépné azt a bizonyos vörös vonalat. Emlékezzünk, amikor tíz évvel ezelőtt nyaralás közben egy paparazzi lencsevégre kapta Vilmos herceg feleségét, Katalin hercegnőt, aki éppen akkor elfelejtette felvenni bikinifelsőjét. A képeket leközlő orgánumok súlyos árat fizettek az olvasottság növeléséért. Multinacionális cégek vonták vissza méregdrága hirdetési megrendeléseiket, több főszerkesztőt úgy rúgtak ki, hogy magával vitte még az ajtófélfát is, nem csak az ajtót. Neves publicisták tiltották le írásaik közlését az addig imádott lapjaikban. Le is kerültek az internetről az inkriminált fotók.

Most, hogy közeledik a szerencsétlenség huszonötödik évfordulója, az egyik tudományos ismeretterjesztő tévécsatorna augusztus végén dokumentumfilm-premierrel emlékezik meg Diana haláláról. Az előzetes reklámban azt ígérik, megtudhatjuk az igazságot a katasztrófa körülményeiről. Bizonyára rengeteg embert ültet majd a produkció a képernyők elé, hiszen végtelenségig lehetne idézni az érveket pro és kontra, az egyszerű közúti baleset bizonyításától a különböző összeesküvés-elméletek hitelesítésére szolgáló, tendenciózusan összerakott hírekig. Nagyjából olyan ez, mint a Kennedy-gyilkosság utóélete: nem tudjuk pontosan mi történt, csak az látszik bizonyosnak, hogy nem az, amit a hivatalos vizsgálat igazságként a nyilvánosság elé tárt.

A néhai amerikai elnök esetében legalább az biztos, hogy merénylet történt. Dianával kapcsolatban viszont éppen halálának minősítése a legvitatottabb kérdés.

Sokan teszi fel a kérdést: Cui prodest? Kinek az érdeke? Vagyis ki járt jól azzal, hogy Diana már nincs az élők sorában? E tekintetben az összeesküvés hívei egyértelműen Londonra mutogatnak. A fő összeesküvés-párti – érthető okokból – Dodi Al-Fayed édesapja, Mohamed Al-Fayed, aki a mai napig azt hangoztatja, hogy fiát és Dianát a brit titkosszolgálat tette el láb alól.

A legismertebb összeesküvés-elmélet szerint – egy a 175 közül, amelyeket a francia és brit hatóságok vizsgáltak – a párt szállító S280-as Mercedes típusú gépkocsi nagy sebességgel érkezett az alagútba, a kocsit üldöző egyik paparazzi fehér Fiat Uno gépkocsija hátulról szándékosan meglökte – a fehér festéknyomokat a Mercedesen megtalálták –, az autó egy bizonyos James Andanson fotós tulajdonában volt. Andanson a hivatalos tájékoztatás szerint 2000 májusában öngyilkosságot követett el. A patológus jelentése több kérdőjelet is hagy maga után. A fotós holttestét egy kiégett fekete BMW-ben találták meg egy erdőben, Nant közelében, Dél-Franciaországban. A kocsiba előzőleg benzint locsoltak, aztán felgyújtották. Ilyen öngyilkosság ritkán fordul elő.

Andanson teste az autó vezetőülésében volt, a feje levált és az két első ülés között feküdt. Egy lyuk volt a bal halántékán. A francia patológus arra a következtetésre jutott, hogy ezt a lyukat a tűz heves hője okozta, nem pedig egy lövedék. Mohamed Al-Fayed szerint a fotóst a brit titkosszolgálat hallgattatta el, mert túl sokat tudott.

A Fayed-család már előzőleg is harcban állt a brit hatóságokkal. Mohamed Al-Fayed a hatvanas évektől él Londonban, sikeres üzletemberként tevékenykedik, vagyonát kétmilliárd dollárra becsülik, így ő a világon az 1445-dik leggazdagabb ember – a  Forbes szerint –, többek között övé a párizsi Ritz szálló is, ahonnan Dianáék elindultak végzetes útjukra. Csakhogy a gazdagság és a befektetések ellenére a Fayed-család nem kapta meg a brit állampolgárságot. Állítólag azért nem, mert gyakran jártak haza, és Egyiptomban „ellenőrizhetetlen” kapcsolatokat tartottak fenn. Lehettek konkrétumok is, de ezek nem szivárogtak ki. 

A briteknél azért telhetett be a pohár, mert kiderült, Diana terhes. Akkor már biztosan lehetett tudni, hogy hozzámegy Dodihoz. Így ő lett volna Vilmosnak, a trón várományosának és Harry hercegnek a mostohaapja. Az arab-iszlám kultúra nem áll messze a királyi háztól, Károly trónörökös, a két herceg biológiai apja, jól beszél arabul, és ő volt az az ember, aki a Londonban iszlamisták által szított zavargások napjaiban személyesen ment ki többször is a helyszínre – nem kis kockázatott vállalva –, lecsillapítani az elégedetlenkedőket.

Éppen ezért a királyi háznak és a brit politikának ennél sokkal racionálisabb érvei lehettek – ha egyáltalán közük volt az ügyhöz –, hogy „kiiktassák” Dianát. Vilmos a trónöröklési sorban apja, Károly után a második helyen áll, vagyis belátható időn belül trónra lép majd. A brit közjogi berendezés szerint a király/királynő uralkodik, a kormány kormányoz. Vagyis az uralkodónak nincs beleszólása a politikai döntésekbe. Csakhogy ez még nem jelenti azt, hogy nem jutnak el hozzá a legbizalmasabb információk, ha kell hivatalosan vagy pedig informálisan. Az uralkodó közvetlen környezete is az érzékeny értesülések valóságos tárháza. Jönnek-mennek a magas rangú hazai és külföldi méltóságok, folyik a szó a világpolitikáról és sok minden másról. Ha Vilmos trónra lép, Diana lett volna az anyakirályné, mögötte Dodival és „ellenőrizhetetlen” egyiptomi kapcsolataival.

Van az egész ügynek egy vékony titkosszolgálati szála is. A Fayed-család birtokában volt a Ritz szálló, amely a Közel-Keletről érkezett politikusok, üzletemberek kedvenc szálláshelyévé vált. Persze, hogy a Ritz felkeltette az izraeliek figyelmét is, és igyekeztek információkat szerezni az ott történtekről. Ez nem ment könnyen, mert a szállónak külön biztonsági szolgálata volt, Diana és Dodi Mercedesét is az a Henri Paul vezette, aki a biztonságiak helyettes főnökeként dolgozott a szállodában.

A kitartó munka azonban meghozta az eredményét, mert az izraeli megfigyelőknek feltűnt, hogy a recepció főnöke, aki mindig tudja, ki jön, ki megy és még sok mindent mást is, egy tapasztalt szakember és sánta volt. Végül is az izraeliek úgy döntöttek, hogy egy napon hazáig kísérik – talán testi hibája miatt – az egyedül élő, zárkózott, mogorva embert, lássuk hol, milyen körülmények között él felkiáltással.

A főrecepciós munka után a metróhoz ment – sántasága miatt nem vezethetett autót – és egy kies, messze nem elegáns peremkerületben szállt ki.

Esze ágában sem volt hazamenni, hanem törzskocsmájában landolt, ahol mocsárrészegre itta magát.

És ez így ment minden nap, szolgálatban gyógyszereket szedett, hogy az alkoholéhségét csillapítsa, mert tisztában volt vele, ha munka közben csak egy korty ital is lemegy a torkán, azonnal kirúgják, de akkor is, ha kiderül, hogy szolgálata után nem ismer mértéket.

A sebezhető főrecepcióst – az összeesküvés-elméletek hívei szerint – már a baleset előtt beszervezték az izraeliek. Feltételezések szerint ő „adta le a drótot” – mivel az izraelieknek sem nagyon tetszhetett, hogy egy napon azzal nézzenek szembe: a brit uralkodó anyjának muszlim férje van, „ellenőrizhetetlen” arab-iszlám kapcsolatokkal –, hogy Diana és Dodi mikor hagyta el a szállót a hátsó bejáraton. Azért ott, hogy eltűnjenek a paparazzik szeme elől. Mint láthattuk, a terv nem sikerült.

Viszont, ha tényleg merénylet történt, akkor az időzítés szempontjából a pár szállodából történt távozásának pontos meghatározása nélkülözhetetlen információ volt.  

Kapcsolódó írásaink

A magyar sakál napja

Ā„Charles de Gaulle-t meg kellett volna ölni” – nyilatkozta Marton a Magyar Hírlapnak 2002-ben