Krónika
Bombával fenyegetőzött, mert nem szállhatott fel a buszra

Nem engedték ittasan felszállni a buszra, ezért robbantással fenyegette meg a fővárosi közlekedési vállalatot egy férfi Angyalföldön.
Közveszéllyel fenyegetés megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. Kerületi Rendőrkapitánysága egy férfi ellen, aki augusztus 5-én délután telefonált be a segélyhívó központba, és bombariadóval fenyegetőzött.
Az elkövető a telefonban annyit mondott, hogy bombariadót csinál a fővárosi közlekedési vállalatnál. Az angyalföldi rendőrök még aznap azonosították a feltételezett elkövetőt, aki ellen elfogatóparancsot adtak ki.
A 45 éves B. Csabát augusztus 7-én fogták el Zuglóban. A férfi kihallgatásán beismerte a bűncselekményt, amit azzal magyarázott, hogy ittassága miatt nem engedték felszállni egy buszra. A XIII. kerületi rendőrök a gyanúsítottat őrizetbe vették, és kezdeményezik bíróság elé állítását.