Krónika

Halálos tömegszerencsétlenséget okozott az embercsempész

Halálos tömegszerencsétlenséget okozott az embercsempész
Ketten bennégtek a járműben
Fotó: MTI/Donka Ferenc

Egy grúz férfi tizenöt illegális migránst akart átcsempészni az országon egy személyautóval, a Bács-Kiskun megyei Bócsa közelében azonban összeütközött egy másik kocsival. Hárman meghaltak, tizenegy ember pedig megsérült - közölte a Police.hu.

A Kiskőrösi Rendőrkapitányság járőre augusztus 5-én hajnali 2 óra körül Tázlár belterületén intézkedés alá akart vonni egy Hyundai-t, ám a sofőr megállás nélkül, nagy sebességgel továbbhajtott.

A jelenlegi adatok alapján az autót vezető férfi az 54-es út kereszteződéséhez érve sem lassított, és úgy akart kikanyarodni a főútra, hogy nem biztosított elsőbbséget a védett úton – a Bócsa felől Kecskemét irányába – haladó Mercedesnek, ezért összeütköztek. A járőr a helyszínre érve a járműveket már az árokba borulva találta, amelyek a baleset következtében kigyulladtak.

A Hyundai sofőrjét – egy grúz állampolgárt – a helyszínen elfogták. Ő a kocsijában tizenöt migránst szállított.

A határsértők közül ketten a baleset következtében a helyszínen életüket vesztették, ők bennégtek a járműben. A két kocsiban utazók közül tizenkét fő sérültet kórházba szállítottak, közülük egy határsértő szintén már életét vesztette. Négyen nem sérültek meg.

A grúz sofőr ellen a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztályának munkatársai embercsempészés bűntette és halálos tömegszerencsétlenséget okozó közúti baleset gondatlan okozása bűntette miatt nyomozást indítottak.

Kapcsolódó írásaink

Területszerző bandaháborúnak vagyunk tanúi a határon

ĀNem kizárható az sem, hogy az egyre frusztráltabbá váló embercsempészek éles lőfegyverekkel próbálják megfélemlíteni majd a határt védő embereket – nyilatkozta portálunknak Horváth József biztonságpolitikai szakértő