Krónika
Brutális baleset áldozata lett egy brit turista

Brutális baleset áldozata lett egy 22 éves brit fiatalember Athén közelében, Spata városában hétfő este – írta kedden a Sky News. Jack Fenton három barátja társágában éppen a Míkonosz szigetéről érkezett meg a görög fővárosba helikopterrel.
A hírcsatorna úgy tudja, Fenton kiszállt a járműből és annak hátsó részéhez ment, nem tudva, hogy a rotorpengék még mindig forognak. A Telegraph cikke szerint viszont a gépből már mindenki kiszállt és elindult a repülőtér felé, amikor Fenton hirtelen futva visszaindult, a személyzet pedig hiába kiabálta neki, hogy álljon meg.
Egy másik helikopterrel jöttek utána a szülei, gépüket azonban máshova irányították, hogy megkíméljék őket a látványtól.
A brit külügyminisztérium szóvivője a tárca támogatásáról biztosította a családot és jelezte, felvették a kapcsolatot a görög hatóságokkal.
A helyi rendőrség egyik vezetője a görög sajtónak azt mondta, vizsgálják, a pilóta figyelmeztette-e az utasokat, hogy ne menjenek hátra, amíg a rotorpengék nem álltak le. Rámutatott, a forgás ilyenkor még két percig tart azután, hogy a pilóta leállította a motort, hacsak nem nyomja meg azt a gombot, amely ötven másodperc után leállítja a pengéket.