Krónika

Nem vált be, felfüggeszti a kötelező oltást Ausztria

Vége a páratlan szigornak

Felülvizsgálták Ausztriában azt a 2022 februárjában bevezetett és világviszonylatban is egyedülállóan szigorú szabályt, miszerint minden felnőtt ember számára kötelező a Covid–19 elleni védőoltás beadása.

Ennek értelmében az eredeti tervek szerint márciustól büntetésre számíthattak azok, akik nem követték az oltakozásra vonatkozó előírást, azonban az illetékesek a helyzet alapján arra az eredményre jutottak, hogy a koronavírus omikron variánsának gyengébb tünetei miatt nem szükséges a példátlan szigorítás betartása, így felfüggesztették a kötelező oltást.

Az osztrák kancellár, Karl Nehammer most beismerte, hogy a kötelező oltás nem váltotta be a kívánt hatást, hiszen az oltási arány emelkedése helyett csak a társadalom megosztottságát növelte. A kancellár ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a döntés nem jelenti a járvány végét, hiszen ősztől ismét kiemelt téma lehet a koronavírus. Az ORF legfrissebb közleménye szerint a júniusi értékelés alapján Johannes Rauch, Ausztria egészségügyért felelős minisztere úgy nyilatkozott, hogy az országban végleg felfüggesztenék a koronavírus elleni vakcinák kötelező beadását.

Worldometers: a legújabb adatok szerint eddig több mint 547,5 millióan fertőződtek meg a világon, hivatalosan 6,348 millióan elhunytak, ugyanakkor már a 522,8 milliót is elérte a gyógyultak száma.