Krónika
Az egész család terjesztette a drogot, milliós bizniszt építettek fel
Budai razzia
A napokban tartott rajtaütés során több mint tizenhatezer adag kábítószer piacra kerülését akadályozták meg, a lefoglalt drog feketepiaci értéke mintegy hatvankétmillió forint. Az ügyben egy testvérpár, egyikük felesége, valamint a testvérek apja a gyanúsított. A lefoglalt anyagok között van marihuána, mefedron, kokain, amfetamin, és hasis is.
A rendőrök találtak több mint kilencmillió forint készpénzt és mintegy 23 ezer eurót, valamint egy széfet is. A család elfogott négy tagját – a 28 éves és a 30 éves férfit, utóbbi 41 éves feleségét, valamint az 50 éves apát – kábítószer-kereskedelemmel gyanúsították meg, majd őrizetbe vették őket, és kezdeményezik a letartóztatásukat. Rajtuk kívül egy embert szintén eljárás alá vontak, neki kábítószer birtoklása miatt kell felelnie, ő szabadlábon védekezik.