Krónika

Megemelkedett a fertőzöttek száma Izraelben

Az új koronavírus-hullám gyorsan terjed, azonban a tünetek enyhébbek

Vasárnap több mint tízezer új koronavírus-fertőzöttet találtak Izraelben – írja az MTI. A súlyos betegek száma is emelkedik: az egészségügyi tárca honlapja szerint már 168 súlyos állapotú fertőzöttet tartanak nyilván a jelenleg kórházban fekvő 634 beteg közül.

Megemelkedett a fertőzöttek száma Izraelben
Bár mind több a súlyos beteg, nem terveznek korlátozásokat bevezetni
Fotó: AFP/Gil Cohen-Magen

Lélegeztetőgép segítségére szorulnak 32-en, két beteget műtüdővel lélegeztetnek. Jelenleg 54 144 aktív fertőzöttet tartanak nyilván, a járvány megjelenése óta már a lakosság csaknem fele átesett a fertőzésen: a 9,4 milliós lélekszámú országban több mint négymillió fertőzöttet regisztráltak.

A katonai rádió hétfő délelőtti műsorában megszólaltatott minisztériumi szakértő szerint új hullám kezdődhetett, amelynek jellemzője, hogy a koronavírus a korábbiaknál gyorsabban terjed, azonban a betegek tünetei enyhébbek, egyre inkább influenzaszerűek, vagy légúti megbetegedésre hasonlítanak. Továbbra sem terveznek szigorítóintézkedéseket, azonban a veszélyeztetett csoportoknak zárt térben maszk viselését javasolják.

Izraelben június 10-én 95, tíz nap elteltével azonban már 164 település tartozott az erősen fertőzött kategóriába. Emellett jelenleg 41 helység minősül közepesen, 32 pedig enyhén fertőzöttnek, és csak 43 települést sorolnak a járvány által alig vagy egyáltalán nem érintett kategóriába.

Tavalyelőtt december vége óta 6 711 084, ötévesnél idősebb izraelit – az ország lakosságának 72,16 százalékát – oltották be legalább egyszer a Pfizer vakcinájával. Három oltást 4 497 315-en kaptak, és 819 614-en adatták be maguknak a negyedik – azaz a második emlékeztető – oltást is.

Nem kellenek korlátozások
 

Az omikron vírusvariáns miatt emelkedik a koronavírusosok száma Romániában
 

Több mint húsz százalékkal emelkedett múlt héten a fertőzöttek száma Romániában – írja az MTI a román egészségügyi minisztérium heti összesítése alapján, amelyet hétfőn tettek közzé. Ez alapján június 13. és 19. között 2609 esetet jegyeztek fel az előző heti 2112-höz képest, annak ellenére, hogy a kiértékelt tesztek száma több mint hat százalékkal csökkent, így azok találati aránya 2,9-ről 3,8 százalékra nőtt. Az előző hetinél csaknem tíz százalékkal több, 458 koronavírusos beteg szorul kórházi ellátásra, az intenzív terápiás kezelésben részesülő súlyos betegek száma azonban 51-ről 46-ra csökkent.

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter rámutatott, hogy Németországban már sokkal nagyobbak, a napi százezret is meghaladják az esetszámok, ugyanakkor kiemelte, nagyon alacsony azok aránya, akik kórházi kezelésre, illetve intenzív terápiára szorulnak. Rafila szerint a járvány egyes európai országban tapasztalt visszatérése az omikron vírusvariáns új alváltozatainak tulajdonítható, amelyek a beoltottak között is terjednek, és azokat is megfertőzik, akik már átestek a betegségen. A szaktárca vezetője nem helyezett kilátásba hatósági intézkedéseket, és arról beszélt, hogy kerülni kell a zsúfolt helyeket, és tanácsos maszkot viselni azokban a zárt terekben, ahol sok ember tartózkodik összezárva.
(FV)

Védelem

Elstartolt a Pfizer öt év alattiaknak szánt vakcinája

Korai eredményekre hivatkozva a Pfizer állítja, a harmadik adag oltás nyolcvanszázalékosra emelte a legkisebbeknek kifejlesztett vakcina hatékonyságát az omikronnal szemben – írja az NBC News alapján az Infostart.
A cikk szerint az oltás erős immunválaszt alakít ki, és biztonságosan használható félévesnél idősebb, de ötévesnél fiatalabb gyermekek esetében.

Hozzátették, a nyolcvanszázalékos hatékonysági adat még változhat. Az oltás első két adagját háromhetes különbséggel adták be, ezt követően két hónap múlva adták be a harmadik adagot. A Pfizer háromadagos védőoltását a hat hónap és négy év közöttieknek múlt hét pénteken engedélyezte az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatósága, így szinte teljes bizonyossággal elindul a héten az oltási kampány az országban.
(FV)

Worldometers: eddig több mint 544,4 millióan fertőződtek meg a világon, hivatalosan 6,34 millióan elhunytak, ugyanakkor már a 520 milliót is elérte a gyógyultak száma.

Kapcsolódó írásaink

Bélfertőzés sújtja Észak-Koreát

ĀÉszak-Korea hirtelen leállította a koronavírus elleni védekezéshez szükséges eszközök importját Kínától – írja a Reuters a Peking által közölt kereskedelmi statisztika alapján