Krónika

Életfogytig tartó szabadságvesztést kapott Szilágyi István színművész fia

Különös kegyetlenséggel ölte meg apját

Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a bíróság Szilágyi István fiát. A férfi 2020. május elején verte agyon saját édesapját.

Az ügyészség beszámolója szerint a Fővárosi Főügyészség egy éve tavasszal emelt vádat egy, az ötvenes éveiben járó férfival szemben. Az elkövető 2020. május 3-án reggel, szülei XVII. kerületi házában ismeretlen okból rátámadt idős koránál fogva korlátozottan védekezőképes színész édesapjára, akit különös kegyetlenséggel ölt meg. Sz. Péter tizenöt-húsz alkalommal fejbe vágta az apját egy kalapáccsal, majd megrugdosta, és a mellére taposott, miután az a földre került.

A szakértői vizsgálatok megállapították, hogy az egykori színművész testén 37 sérülés volt, a bántalmazás pedig akár fél órán át is tarthatott. A művész még a helyszínen életét vesztette. A Fővárosi Törvényszék az emberölés miatt bűnös vádlottat életfogytig tartó szabadságvesztésre és tíz év közügyektől való eltiltásra ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra 25 év elteltével bocsátható.

Az ítélet ellen a férfi és védője felmentésért fellebbezett. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a Fővárosi Ítélőtáblánál az ítélet helybenhagyását indítványozta. A vádlott letartóztatásban várja a másodfokú eljárás lefolytatását.

Kapcsolódó írásaink