Krónika
Ítélőtábla: minőségi munkát végeztek

A Fővárosi Ítélőtábla (FI) azért is emelkedik ki a táblabíróságok közül, mert ez a felülbírálati fóruma a központi régió két nagy bíróságának, a Fővárosi Törvényszéknek és a Budapest Környéki Törvényszéknek, vagyis ott történik a legnagyobb hatású, közérdeklődésre leginkább számot tartó ügyek rendes jogorvoslata – hangoztatta tegnap Budapesten Senyei György Barna.
Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke a táblabíróság elnökének múlt évi beszámolóját megelőzően arról beszélt, az FI ítélkezése megalapozott és időszerű volt 2021-ben. Emlékeztetett: az ítélőtáblák és a táblabíróságok évente tájékoztatják az OBH elnökét és a bírákat a bíróság működéséről, ügyforgalmi és gazdálkodási helyzetéről. Mint kiderült, öt ítélőtábla közül az ügyek felét a FI intézi, ezért létszámát tekintve is a legnagyobb: a táblabírák fele ott teljesít szolgálatot.
Az ügyforgalommal kapcsolatban azt mondta, a járványhelyzet miatt 2020-ban az ügyérkezések számának csökkenését lehetett tapasztalni az ország bíróságain, de ez a tendencia tavaly megfordult.
A fővárosban viszont még nem állt vissza a pandémiát megelőző szint, a 4,4 százalékos országos átlaghoz képest 1,5 százalékkal több akta érkezett, mint 2020-ban. Az FI bírái több ügyet fejeztek be a múlt évben, mint ahány a táblabíróságra érkezett, így az ügyhátralékuk is csökkent – mutatott rá az OBH elnöke. Példaként említette, hogy 1999-ben 1312, 2000-ben 1066, míg 2021 végén 1058 ügy volt folyamatban a táblabíróságon. Senyei György Barna hozzátette, az ítélőtábla alkalmazottai kiváló munkakörülmények között dolgozhatnak a Fekete Sas utcai bérleményben.
Ribai Csilla, az FI elnöke hangsúlyozta, tavaly 5888 ügy érkezett, és 5894-et fejeztek be a bírák. Legnagyobb arányban a polgári kollégium terhelt, ide jött az összes beérkezett akta hatvanhárom százaléka. Kiderült az is, több mint négymilliárd forint állt a rendelkezésükre, amelynek mintegy fele illetményeket jelent. Az idei legfontosabb feladatnak a közigazgatási kollégium március 1-jei felállítását nevezte.