Krónika
A TEK fékezte meg a kerepesi verekedőket
Tiltakozik a polgármester az ügyészi állásfoglalás ellen
A környék rendőrei azonnal a helyszínre siettek, ahol körülbelül százfős tömeg ütötte egymást. A rendőrök szétválasztották, majd egymástól távol tartották a még akkor is egymásra acsarkodó tömeget. A balhénak a Terrorelhárítási Központ speciálisan képzett műveleti egységei vetettek véget.
A település polgármestere, Gyuricza László közleményt adott ki az eset kapcsán, amelyben felháborodását fejezte ki a fegyveres tömegverekedés ügyében hozott ügyészségi állásfoglalás ellen, mivel az illetékes ügyészség nem tartotta fontosnak a gyanúsítottak előzetes letartóztatásba helyezését. Hozzátette: szabadlábra helyezésükkel veszélyben érzi magát Kerepes lakossága. Félő a bűnismétlés és az ehhez hasonló agresszív bűncselekmények újbóli elkövetése, továbbá felmerül a szökés lehetősége és a tanúk befolyásolása is.