Krónika

Maseratival hajtott le a Spanyol lépcsőn

Megrongálódott a látványosság

Egy szaúdi férfi a bérelt Maseratijával lehajtott Róma híres Spanyol lépcsőjén. Szerencsére nem történt baleset, mert mindez éjszaka történt, senki nem járt arra, pedig napközben a város ismert látványossága turistákkal van tele.

A biztonsági kamerák felvették az akciót, és miután a gépkocsi a történelmi lépcsőfokok közül kettőt is megrongált, vádat emeltek a sofőr ellen, akit az autókölcsönző cégen keresztül azonosítottak be, majd a milánói Malpensa repülőtéren le is tartóztattak. A Spanyol lépcsőt 2015-ben újították fel.

A két évig tartó renoválás 1,5 millió euróba került, és a híres Bulgari ékszercég finanszírozta, amelynek a közelben van boltja. A városvezetés, hogy óvja a műemléket, nemrégen megtiltotta a turistáknak, hogy itt üldögéljenek. A Spanyol lépcső számos filmben felbukkan, ezek közül talán a leghíresebb az 1953-as Római vakáció Audrey Hepburn és Gregory Peck főszereplésével.