Krónika

Több év szünet után ismét útra kelt a zarándokvonat

A pandémia után újraindult a vonatos zarándoklat Mátraverebély–Szentkútra – közölték az esemény szervezői tegnap kora reggel Budapesten, a felújított a Keleti pályaudvaron.

Több év szünet után ismét útra kelt a zarándokvonat
Több év szünet után ismét útra kelt a zarándokvonat
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára a második szentkúti zarándokvonat elindulása előtt azt mondta, hogy Magyarország vigyázza, őrzi és védi keresztény hitét és kultúráját. A zarándok­vonat a közösségi hovatartozás élményéről is szól, amelyet háromszázan megtapasztalhatnak – mondta Budai László, a Misszió Tours Utazási Iroda ügyvezetője.

A főszervező azt emelte ki, nagy öröm, hogy több év szünet után ismét útra kelhet a zarándokvonat. Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója közölte a vonat nevét is: Munkás Szent József. A zarándoklat lelki vezetője, Böjte Csaba ferences szerzetes kiemelte: egy pandémiás időszak után, háborús helyzetben mindannyian kicsit elbizonytalanodunk, félünk, a keresztény ember azonban nem bújik el a sarokba, nem hátrál meg, hanem Istenhez megy segítséget kérni.

Kapcsolódó írásaink