Krónika
Óriási segítséget jelent a határ biztosításában a polgárőrség
Hatalmas a nyomás
Az elnök a tagozat kibővített ülésén arról is beszélt, hogy a migrációs nyomás fokozatosan erősödik, a határ mentén élők naponta tapasztalják a határsértők és embercsempészek mozgását. Az elmúlt évekhez képest megsokszorozódott az illegális migránsok száma. Idén Csongrád-Csanád megyében több mint harmincnégyezer, Bács-Kiskun megyében tizenhétezer emberrel szemben léptek föl – tolmácsolta Csorba Sándor szavait az MTI. Az 5139 polgárőr több mint ötvenkétezer óra határvédelmi szolgálatot adott, ebből tizenkétezer órát rendőrökkel közösen dolgoztak.
A polgárőrök február közepe óta 3723 határsértő feltartóztatásában működtek közre, emellett négy embercsempész elfogásában is részt vettek. A szolgálatot teljesítő rendőrök kedden összesen 440 határsértőt tartóztattak fel, és 480 embert akadályoztak meg az ország területére való illegális belépésben. Az elfogottakat viszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz. Ugyancsak aznap három személy ellen embercsempészés miatt indult büntetőeljárás.