Krónika

Visszatérhet a Földre a négy űrturista

Több fontos kutatást is végeztek

Megkezdte a visszatérést a Nemzetközi Űrállomásról (ISS) az a négy turista, akik még április 8-án a floridai a Kennedy Űrközpontból keltek útra a bázisra.

A houstoni központú Axiom Space cég, a SpaceX és a NASA közti együttműködés révén létrejött Ax–1 küldetés jelentős mérföldkőnek számít a kereskedelmi űrhajózásban. Ugyanis bár korábban már többször jártak civilek az ISS-en, ám a mostani küldetésben használt Crew Dragon az első olyan eszköz volt, amelynek fedélzetén csak magánszemélyek tartózkodtak. (Űrturista volt hazánkfia, Charles Simonyi is, aki két alkalommal fizette ki az út árát.)

A csapat tagjai Michael López-Alegría spanyol–amerikai asztronauta, Larry Connor amerikai vállalkozó, Eytan Stibbe volt izraeli katonai pilóta és Mark Pathy kanadai üzletember voltak, akik az agyat, a szívsejteket, a rákot és az öregedést vizsgáló kutatásokat végeztek. A küldetést Larry Connor irányította, akit pilótává képeztek ki, míg a turisták fejenként 55 millió dollárt (19 milliárd forintot) fizettek a lehetőségért.

Az április 8-i indulás a szokásos módon, azaz az újrahasznosítás jegyében zajlott, hiszen a Crew Dragon űrkapszula Falcon 9-es hordozórakétája kilenc perccel az indulás után sikeresen landolt az Atlanti-óceánon úszó platformon.

Elon Musk vállalata, a SpaceX korábban egy milliárdost és vendégeit vitte fel az űrbe egy három napig tartó utazásra – az Ax–1 küldetés csapata azonban több száz órás képzésen vett részt a NASA és a cég szervezésében, túlmutatva ezzel az űrturizmuson.

Kapcsolódó írásaink