Krónika
Nagyot csökkent az influenzás betegek száma
Baranya megyében volt a legtöbb fertőzött
Kilencezren fordultak orvoshoz influenzaszerű megbetegedéssel az elmúlt héten a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint, ez pedig 44 százalékkal kevesebb beteget jelent az azt megelőző héthez képest – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ pénteken. Arról is tájékoztattak, hogy a fővárosban és tizennyolc megyében csökkent, míg egy megyében, Nógrádban emelkedett az orvoshoz fordulók száma. A százezer emberre vetített legtöbb beteg Baranya megyében volt, itt csaknem kétszázan fordultak orvoshoz.
Ezt követi Szabolcs-Szatmár-Bereg, majd Fejér megye, a legkevesebb beteg Komárom-Esztergom és Jász-Nagykun-Szolnok megyében volt. Jelentősen csökkent a gyerekek érintettsége is, bár a leggyakrabban még mindig a három-öt éves korosztályban diagnosztizálták a betegséget. A betegek 29,4 százaléka gyerek, 36,2 százaléka 15–34 éves fiatal felnőtt. A 35–59 évesek közé tartozott a betegek 22,4 százaléka, míg 12 százalékuk hatvan éven felüli.