Krónika

Összefogás a menekültekért

Koronavírus. Milliók érkeznek a nemzeti adományvonalra, Kárpátalján a legkritikusabb helyekre jut el a segély

Már több mint 200 millió forint érkezett a 1357-es nemzeti adományvonalra és annak számlaszámára az ukrajnai háború miatt menekülők megsegítésére – hangzott el szerdán a közmédia Jónak lenni jó! Magyarország összefog című tematikus műsorában.

A nemzeti adományvonalra, az 1357-re érkezett összeg elérte a 120 millió forintot, a 11711711-22222222-es számlaszámra érkezett összeg pedig mintegy 81 millió forint. A műsorban bemutatták az Ökumenikus Segélyszervezetet, amelynek munkatársai Ukrajnában segítenek a rászorulóknak.

Lehel László, a segélyszervezet elnöke a műsorban elmondta, hogy a menekülők számára információs pontot hoztak létre, emellett adományokat juttatnak el Kárpátaljára. Pontos információik vannak azokról a helyekről, ahol nagyobb számban élnek menekültek, így oda jutnak el az adományok, ahol a legnagyobb szükség van azokra. Beszámolt arról is, hogy Ungváron egy nagy raktárközpontot hoztak létre, hogy a teljes kárpátaljai területet le tudják fedni.

Rátóti Zoltán, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora a műsorban elmondta, hogy az egyetem üresen álló, korábban egyetemi kollégiumként működő épületét ajánlották fel a menekültek elszállásolására. A kollégium 60 férőhelyes, március 7-től 30 kétágyas szoba áll a menekültek rendelkezésére.

Koroknai András, a Katolikus Karitász orvosmissziójának vezetőhelyettese elmondta, hogy már korábban is jártak Kárpátalján, ahol békeidőben is nehéz állapotok uralkodnak. Öt év alatt majdnem ötven missziós utat szerveztek a térségbe, és nagyon jó kapcsolatot alakítottak ki a falvak, városok lakóival. Tájékoztatása szerint főként meleg ruhákra, matracokra, ágyneműkre és pokrócokra, valamint konzervekre, tisztálkodási eszközökre van szükség a térségben. A közmédia rendkívüli adománygyűjtő műsorában egész héten naponta bemutatják azokat a felajánlásokat, amelyekkel Magyarországon segítik a háborús övezetből érkezőket.

Gyors segítség kell
 

Ukrajnában kevés az oxigén a covidos betegeknek

Ukrajnában kevés az oxigén a covidos betegeknek
Ukrajnában kevés az oxigén a covidos betegeknek
Fotó: AFP/Sergei Supinsky

Az ukrajnai háború miatt nagyon alacsony az ukrajnai kórházak oxigéntartaléka, ami kedvezőtlenül befolyásolja a koronavírus okozta Covid–19 betegségben szenvedők ellátását. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy az ukrajnai oxigéngyárak leálltak, így hamarosan alternatívára van szükség, akár a szomszédos országok segítségével is.

Ukrajnában több mint kétezer Covid–19-fertőzött szorul most oxigénre, ami a háborúban sérültek miatt nőhet. De a tüdőgyulladással bekerülők, valamint a szülő nők számára is fontos az oxigén. A WHO aggodalmát fejezte ki szerdán az ukrajnai egészségügyi intézmények elleni támadásokról szóló jelentések kapcsán.
(FV)

Kapcsolódó írásaink

Segítség Bács-Kiskun megyéből

ĀLezsák Sándor áttekintette az orosz–ukrán háború következményeit és választókerületének a menekültek érdekében tett intézkedéseit

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom