Krónika

Enyhítenek Pozsonyban

Romániában 11 477 új megbetegedést regisztráltak, az eddig diagnosztizált 2,6 millió eset négy százalékát érinti az újrafertőződés

Szombattól felszabadul Szlovákia. Szlovéniában csaknem hárommillió adagnyi oltást vettek fel. Kaliforniában megközelítette a kilencmilliót az igazolt covidmegbetegedések száma.

Enyhítenek Pozsonyban
Kisfiú vakcinálása a kínai Sinovackal Kambodzsa fővárosában, Phnom Penhben, a 17,1 millió lakosú országban eddig 128 133 megbetegedést észleltek, és 3023 ember hunyt el a betegségben
Fotó: AFP/Tang Chhin Sothy

Február 26-án, szombaton lép életbe Szlovákiában a helyi egészségügyi minisztérium rendelkezése, amely szerint eltörlik többek között az alacsony, illetve közepes kockázattal járó események létszámkorlátozását – adta hírül a Paraméter. Mint írták, ebbe a körbe például a szentmisék, sport- és kulturális események tartoznak. Az olyan magas kockázattal járó rendezvényeken, mint az esküvő, legfeljebb ötvenen vehetnek részt, ezzel együtt az úgynevezett alapüzemmód lesz érvényben, amely szerint maximum száz emberben határozták meg a létszámkorlátot a sportversenyekre és az edzésekre is.

Az enyhítés már az oltatlanoknak is lehetővé teszi, hogy fitnesz- és wellnessközpontokba, víziparkba, il­let­ve uszodákba és gyógyfürdőkbe is mehessenek. Ezeken a helyeken a maximálisan félszázan lehetnek, vagy tizenöt négyzetméterre számítanak egy embert. Az éttermek és bárok is nyitnak mindenkinek, de a vendégek csak az asztaloknál ülhetnek, a felszolgálás is csak ott történhet, beleértve a teraszokat is, minden egyéb helyen kötelező a maszk viselése. Emellett korlátozások nélkül működhetnek a tömegközlekedési eszközök – ám a száj és az orr elfedése itt is kötelező marad.

Miközben az Egyesült Államokban az utóbbi két hétben jelentősen csökkent az új esetek száma, addig Maine államban több mint kétszáz százalékkal emelkedett – derül ki a CNN adatsorából. Az 1,3 milliós államban eddig 221 ezer új megbetegedést regisztráltak, és csaknem kétezer embert vesztettek. Kaliforniában már a kilencmilliót súrolja a diagnosztizált esetek száma.

A mintegy negyvenmilliós államban több mint nyolcvannégyezren veszítették el az életüket a fertőzés mellékhatásainak következtében, Texasban pedig a 6,5 millió kiszűrt megbetegedés okozott több mint nyolcvannégyezer halálesetet. Az Egyesült Államokban eddig ötszázötvenmillió vakcinát használtak fel. Száz főre vetítve ez százhatvanhat szúrást jelent átlagosan. A lakosság hatvannégy százaléka teljesen védett, azaz túl van a két dózison.

Szlovéniában fokozatosan gyengül az omikron-járványhullám. Az elmúlt 24 órában 2372 új megbetegedést diagnosztizáltak – tudatta tegnap az STA hírügynökség. Két hete még tizenegyezer környékén járt e mutató. Szomszédságunkban 0,881 millió esetben történt igazolt fertőzés, az aktív betegek száma meghaladja a hatvannyolcezret. Kórházban csaknem négyszáz fertőzöttet ápoltak kedden, közülük kilencvennyolcan intenzív osztályon fekszenek. Szlovéniában csaknem hárommillió adagnyi oltást vettek fel, száz lakosra vetítve az átoltottsági mutató száznegyvenkettő. A 2,079 millió lakosú állam eddig 6246 polgárát vesztette el.

Romániában 11 477 új megbetegedést regisztráltak, közülük csaknem kétezer az újrafertőződés. Az eddig diagnosztizált 2,6 millió eset négy százalékát érinti az „ismétlés”. Az elmúlt 24 órában száztíz beteg halt meg, köztük egy kilenchónapos csecsemő is – írta az Agerpres. Külön felhívják a figyelmet arra, hogy az érintettek nyolcvan százaléka oltatlan volt. Az utób­bi két évben mintegy 62 958-an veszítették életüket a pandémia nyomán. Jelenleg csaknem nyolcezer-négyszáz embert gondoznak kórházban, ötszázzal kevesebbet, mint előző nap, közülük ezret intenzív osztályon kell kezelni. Az egészségügyi intézményekben 466 kiskorút ápolnak. Eddig csaknem tizenhétmillió adag vakcinát használtak fel, közölte a CNN. Ez száz lakosra vetítve nyolcvanhetet jelent.

Hongkongban megint több mint hatezer friss fertőzöttet regisztráltak 24 órán belül – olvashattuk tegnap BBC honlapján. A Kínai Népköztársaság különleges közigazgatási területén márciustól kötelező teszteltetnie magát a több mint hétmillió lakosnak, amellett, hogy szigorú korlátozó intézkedések vannak hatályban. A diákoknak öröm az ürömben, hogy korábban kezdődik a nyári szünet. A település vezetése szerint huszonnégy óránként egymillió vizsgálatot képesek elvégezni és kiértékelni. Kína szárazföldi területén, a zérócovid-elv értelmében lezártak egész településeket, ám a hongkongi vezetők ezzel nem kalkulálnak. Az utóbbi két hétben több mint tizenötezer új megbetegedést szűrtek ki.

Tovább apadt az örökítőanyag a szennyvízben

A jelenlegi adatok szerint egy ember már csak egynél kevesebbnek adja át a vírust, ami arra utal, hogy az omikron hullám visszaszorulóban van – fogalmazott Rusvai Miklós a Ripostnak. A virológus kifejtette, a csökkenés annak köszönhető, hogy mostanra viszonylag sok ember vált már immunissá akár az átfertőződés, akár az oltás révén, és a vírus nem talál megfelelő számú, megbetegedésre fogékony embert. A virológus szavait a szennyvízben mért örökítőanyag mérséklődő mennyisége is alátámasztja.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ adatai szerint a 7. héten e koncentráció országos átlagban az előző hetekhez képest enyhén apadó tendenciát mutat. „Ez is arra utal, hogy süllyedőben a járvány ötödik hulláma” – közölték. Szerdára virradóra 6286 új fertőzöttet igazoltak. Meghalt 132, többségében idős, krónikus beteg, így a veszteség 43 562-re emelkedett – közölte tegnap reggel a koronavírus-tájékoztató portál. Az aktív fertőzöttek száma 178 730-ra mérséklődött. Kórházban szerdán 4463 koronavírusos beteget ápoltak, közülük százhetvenen voltak lélegeztetőgépen. A beoltottak száma 6 390 100, közülük 6 159 543-an a második, 3 794 636-an pedig már a harmadik oltást is megkapták.
(FV)

Jelentős könnyítésekről döntött Varsó

Március 1-jétől eltörlik a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos legtöbb korlátozást Lengyelországban, ugyanakkor megtartják az orrot és szájat eltakaró maszk használatának kötelezettségét a zárt terekben – jelentette be szerdán Mateusz Morawiecki miniszterelnök. Elmondta, az egészségügyi illetékesekkel folytatott konzultációkat követően, illetve a külföldi tapasztalatok figyelembevételével döntött a kormány a hosszú hónapok óta tartó szigor könnyítéséről.

A klubok és a diszkók újra kinyithatnak, míg a közintézményeknél megszűnik a távmunka. Morawiecki utalt arra is, egyre több ország szünteti meg a korlátozásokat, miközben az embereket az oltásra ösztönzik. Az országban szerdán 20 456 új fertőzöttet és 360 halálos áldozatot regisztráltak. A varsói egészségügyi tárca adatai szerint a járvány kezdete óta több mint 110 ezer fertőzött halt meg. A felnőtt lakosság csaknem 66 százaléka kapott meg minden oltást, ami az egyik legalacsonyabb arány az Európai Unió országai között.
(FP)

Stagnál a fertőzöttek száma Oroszországban

Oroszországban 137 642 ezer új megbetegedést szűrtek ki kedden, előző nap 135 438-at, míg az igazolt fertőzöttek száma megközelítette a 15,8 milliót – írta a TASZSZ. A koronavírus szövődményeiben 785 beteg halt meg az elmúlt 24 órában, míg hétfőn 796 ember vesztette életét. Kórházba több mint tizenhatezer fertőzöttet kellett szállítani. Kedden, 179 578-an, hétfőn 164 581-en győzték le a kórt. A múlt két évben már 12,8 millióan épültek fel a vírusfertőzésből. Oroszországban a népesség 49 százaléka számít teljesen védettnek.
(FP)

Worldometers: a világon eddig csaknem 428,955 millió a fertőzöttek száma, hivatalosan 5,928 millióan hunytak el a kórban, míg a gyógyultak száma jelenleg 357,136 millió. A legtöbb új áldozatot tegnapra virradóan Oroszországban (785), Mexikóban (706), Lengyelországban (360) és Ukrajnában (297) regisztrálták.

A legtöbb új fertőzöttre tegnap hivatalosan Dél-Koreában (171 448), Oroszországban (137 642), Németországban (80 522), Japánban (66 373) és Indonéziában (61 488) bukkantak. A hivatalos adatok szerint eddig a legtöbb áldozatot az Egyesült Államokban (963 371), Brazíliában (645 534), Indiában (512 652), Oroszországban (347 816), Mexikóban (316 492), Peruban (209 808), az Egyesült Királyságban (160 979) és Olaszországban (153 512) szedte a járvány. A WHO nyilvántartása szerint eddig a Föld lakosságának 16,3 százaléka kapott három, 55,7 két és 63,1 százaléka egy oltást.

Kapcsolódó írásaink