Krónika

Óriási mennyiségű rágcsálót falnak föl idén is a Magyarországon telelő erdei fülesbaglyok

Nincs kegyelem a kártevőknek

Legalább 699 településen, összesen 1104 helyszínen 11 040 erdei fülesbagoly telelt, ami majdnem 33 százalékkal kisebb a tavalyi számolás eredményénél – tudatta tegnap a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

Óriási mennyiségű rágcsálót falnak föl idén is a Magyarországon telelő erdei fülesbaglyok
Óriási mennyiségű rágcsálót falnak föl idén is a Magyarországon telelő erdei fülesbaglyok
Fotó: AFP

A jelentős csökkenésnek két, egymással összefüggő oka is lehet. Az egyik a mezeipocok-állomány természetes, de erős visszaesése, amely alapvetően meghatározta, hogy ebben a téli szezonban mennyi bagoly lakhat jól idehaza. A másik az országba betörő erős, sok helyen viharos erejű szél. Emiatt olyan nappalozóhelyek maradtak üresen a felméréskor, ahol akár száznál is több madár szokott gyülekezni.

Az idei statisztika kapcsán az egyik legsokatmondóbb, a hazai agrárgazdaságot érintő egyik ilyen információcsoport a baglyok által elpusztított kisrágcsálók – valóban – csillagászati mennyisége lehet. Az MME friss kalkulációi alapján a hazánkban tartózkodó 11 040 bagoly legalább 2,760 millió, mezőgazdasági kárt is okozó rágcsálót falt és fal föl a 2021/2022-es telelési időszak alatt.

Kapcsolódó írásaink