Krónika
Bebizonyosodott: nem erőszakolták meg a rendőrnőt
Ellentmondások sorozata
A rendőrnő azt mondta: háromnapos határrendészeti szolgálata alatt két kollégája elkábította, majd mindketten közösültek vele. A nő állítása szerint az elkövetők a történtekről videófelvételt készítettek, amelyet közzétettek az interneten. Minderről két hónappal később értesült, amikor egy kolléganője megmutatta neki. Beszélt arról is, hogy az egyik erőszaktevő megöléssel fenyegette, ha erről bárkinek beszél.
A KNYF közleménye szerint a széles körű nyomozás során beszerzett bizonyítékok a feljelentő valamennyi állítását egyértelműen cáfolták, a nő az elmondottakat többször módosította, azokat alátámasztani nem tudta, és folyamatosan ellentmondásokba keveredett.