Krónika

Dúl az omikron, de az oltás véd ellene

Szokatlan kísérlet egy londoni program irányítóitól: szándékosan megfertőztek harminchat egészséges önkéntest

Engedélyezték az Egyesült Királyságban a Novavax vakcináját a 18 éven felüliek számára. Németország oltási bizottsága szintén hasonlóan cselekedett. A szakemberek közelről figyelik az omikron BA.2 jelű alvariánsának terjedését, amely várhatóan kiszorítja az eredeti omikront.

Dúl az omikron, de az oltás véd ellene
Belgiumban szinte minden hétvégén rendszeresen tüntetnek a korlátozások ellen. Az országban eddig 29 132 ember életét követelte a pandémia. Tegnapra virradóan 45 428 beteget azonosítottak, és elhunyt negyvenkilenc beteg. A statisztikák szerint a 11,6 milliós országban 3,2 millióan kapták el a kórt
Fotó: AFP/Nicolas Economou

Németország oltási bizottsága tegnap bejelentette, hogy ajánlásba veszi a Novavax koronavírus elleni vakcináját felnőttek számára. Mint a The Guardian honlapján olvasható, a proteinalapú szert első adagként, míg emlékeztetőnek mRNS-alapú vakcinát javasolnak. A Novavax január 31-én nyújtotta be vakcináját engedélyeztetésre az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóságához (FDA). Kapcsolódó hír, hogy az Egyesült Királyságban jóváhagyták a vállalat szerét. A The Guardian híre szerint a vizsgálatok azt mutatják, a termék kilencvenszázalékos hatékonyságú védelmet biztosít a vírus ellen. A lap ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy a jóváhagyástól még nem lesz széles körben bárki számára elérhető az oltás, mert a brit oltásügyi és immunizációs vegyesbizottság további vizsgálatokat rendelt el. Mivel az anyag proteinalapú, ezért könnyen ellenőrizhető, ráadásul már korábban is alkalmazták a technológiát gyerekeknél és felnőtteknél egyaránt olyan betegségeknél, mint a hepatitis B vagy az influenza. A vállalat termékére az Európai Bizottság már december 21-én feltételes forgalomba hozatali engedélyt adott. Az előállító korábban azt közölte, oltása jóval nagyobb védelmet biztosít az új omikron variánssal szemben, mint a többi gyártóé.

A szakemberek közelről figyelik az omikron BA.2 jelű alvariánsának terjedését – írta tegnap a Financial Times. A portál emlékeztet, a vírustörzset eddig ötvenhét államban azonosították. Világszerte még mindig az eredeti, BA.1 kódjelű omikron variáns a felelős az esetek legnagyobb részéért, azonban Dániában, Indiában és Dél-Afrikában már a BA.2 jutott túlsúlyba. Ezt legutóbb egyébként éppen a szomszédságunkban, Romániában találták meg. A hírek kapcsán Boris Pavlin, a WHO járványügyi szakértője arról beszélt, az oltás ennél a variánsnál is megfelelő védelmet nyújt. A szervezet egyébként nyugalomra intett. A Financial Times zárszavában utalt arra, létezik egy BA.3 jelű alvariáns is, ezt azonban kevesebb, mint négyszáz esetben mutatták ki.

Szokatlan kísérletre ragadtatták magukat egy londoni egészségügyi program irányítói. A Daily Mail cikkéből kiderül, hogy a Human Challenge Programme kutatói megfertőztek harminchat egészséges, 18 és 29 év közötti önkéntest, majd megfigyelték, mi történik velük. A cél az volt, hogy kiderítsék, mennyi idő múlva jelentkeznek a betegség első jelei. A megfigyelteknél a tüneteket átlagosan két nap után detektálták, míg az Egészségügyi Világszervezet (WHO) korábbi becslése ezt öt-hat napra datálta.

A programban részt vevő tudósok arra is rájöttek, hogy a kór elsőként a torokban jelenik meg. A lap hozzáteszi, a szerzők szerint az a tény, hogy az önkéntesek mintegy fele elkerülte a betegséget, segíthet annak feltárásában, hogy egyeseknek miért és miként sikerül „megúszniuk” a kórt.

Jól fialt a hamis igazolás
 

Ukrajna egészségügyi minisztériumának közlése szerint az országban szerdán 39 620 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak. A betegség szövődményeiben kétszáztízen haltak meg, és jelenleg 418 234 beteget tartanak nyilván. Kijevben, az ország fővárosában 2437 új fertőzöttet észleltek.

A megyék tekintetében Odessza (2982 érintett) áll az élen, míg a legkevesebb esetet, alig háromszázat Kirovográd térségében észleltek. A vírus megjelenése óta Ukrajnában 4 169 897-en betegedtek meg, ebből 3 650 854-en gyógyultak fel, és 100 809-en haltak meg. Kapcsolódó hír, hogy csaknem száz hamis oltási igazolást állított ki havonta egy ungvári ukrán orvosnő. A doktor és tettestársa a dokumentumok darabjáért háromezer-ötszáz hrivnyát (durván harmincnyolcezer forintot) kértek el.
(LMA)

Hosszabbítana az EB

A koronavírus-járvány terjedése miatt egy évvel, 2023. június 30-ig meg kellene hosszabbítani az európai uniós digitális covidigazolványokról szóló rendelet hatályát – közölte tegnap az Európai Bizottság. A szervezet javasolja azt is, hogy a laboratóriumi antigéntesztek is kerüljenek azon teszttípusok közé, amelyekre vizsgálati dokumentumot lehet kiállítani.

Emellett azt is szorgalmazzák, hogy az oltási igazolványok bármely uniós tagállamban beadott vakcinadózis helyes számát tartalmazzák. Ez az EU-s polgárok aggodalmainak kezelésére szolgál, mivel a bizonyítványok helytelen számú adagot jeleznek azoknál, aki ezt más államban kapták meg. A rendelet meghosszabbítását még az Európai Parlamentnek és a tagországokat képviselő tanácsnak is el kell fogadnia.
(FP)

Worldometers: a világon eddig csaknem 386,482 millió a fertőzöttek száma, hivatalosan 5,722 millióan hunytak el a kórban, míg a gyógyultak száma jelenleg 306,299 millió. A legtöbb új külhoni áldozatot tegnapra virradóan Oroszországban (667), Mexikóban (573), Olaszországban (414) és az Egyesült Királyságban (321) regisztrálták.

A legtöbb új fertőzöttre tegnap hivatalosan Németországban (82 079), Oroszországban (155 768), Olaszországban (112 691), Japánban (93 388) és az Egyesült Királyságban (88 171) bukkantak. A hivatalos adatok szerint Európában eddig a legtöbb áldozatot Oroszországban (333 357), az Egyesült Királyságban (157 730), Olaszországban (147 734), Farnciaországban (131 588) és Németországban (118 910) szedte a járvány.

Kapcsolódó írásaink