Krónika

A Challenger űrtragédiája

Az okok kivizsgálásakor arra a következtetésre jutottak, hogy az egyik gyorsítófokozat tömítőgyűrűje okozta a balesetet, de az időjárási viszonyok miatt is el kellett volna halasztani a repülést

Az amerikai űrkutatás egyik legnagyobb katasztrófája a floridai Cape Canaveralről indított Challenger űrrepülőgép 1986. január 28-án bekövetkezett megsemmisülése volt.

A Challenger űrtragédiája
Hibás döntés okozhatta a hét űrhajós halálát, köztük a kép bal oldalán látható Christa McAuliffe tanárnőjét, aki az első civilként indult volna a világűrbe
Fotó: AFP/Photo12/Coll-DITE-NASA

A Challenger az eredeti terv szerint 1986. január 22-én indult volna el, ám többször is el kellett halasztani a startot, sőt volt, hogy már a visszaszámlálást szakították meg. Az első alkalommal az STS–61–C jelű küldetés csúszása miatt halasztottak, majd a szenegáli Dakarban található, vészhelyzet esetén használatos leszállópálya környékén tapasztalt rossz időjárás miatt. Végül a casablancai tartalék leszállópályát jelölték ki a vészhelyzeti leszállásra, de ott nem volt az éjszakai leszálláshoz megfelelő világítás, így reggelre tették át az indítást. Ám a rossz időjárás miatt megint halasztottak, január 27-re. Ekkor az űrrepülőgép ajtaját nem lehetett bezárni, ezért álltak le. Másnap viszont a határértéket meghaladó erősségű oldalszél miatt szakították meg a visszaszámlálást, majd két órát csúsztak a külső üzemanyagtartályban észlelt tűzérzékelő meghibásodása miatt.

A nehézségek ellenére 1986. január 28-án, floridai idő szerint 11:38-kor elindult útjára a Challenger. A startot milliók figyelték tévén, és a helyszínen is tömegek lesték a nagy pillanatot.

A startot követő 73. másodpercben következett be a tragédia.

A partoktól ötven kilométerre, 15 kilométer magasan az Atlanti-óceán fölött járt a Challenger, amikor hatalmas füst látszott, és a kétezer kilométeres óránkénti sebességgel száguldó gép lángba borult. Az űrrepülő több részre szakadt, és belezuhant a vízbe. A fedélzetén tartózkodó hét űrhajós, Greg Jarvis, Christa McAuliffe, Ronald Ervin McNair, Ellison Shoji Onizuka, Judith Arlene Resnik, Michael John Smith és Francis Richard Scobee életét vesztette. Ez lett volna a Challenger tizedik űrrepülése, és ez volt az első olyan amerikai űrkatasztrófa, amely repülés közben következett be. A tragédiát külön súlyosbította, hogy ez volt az első alkalom, amikor egy civil űrhajós is részt vett volna a küldetésben.

A 36 éves Christa McAuliffe kiválasztását, felkészítését és útra indulását hatalmas érdeklődés övezte.

A New Hampshire-i tanárnőt 1985-ben tizenegyezer pályázó közül választották ki.

Az okok kivizsgálásakor arra a következtetésre jutottak, hogy az egyik gyorsítófokozat tömítőgyűrűje okozta a balesetet. A vizsgálóbizottság szerint a bajokhoz hozzájárult az is, hogy a NASA vezetősége és a gyorsítórakétákat gyártó Morton Thiokol cég között nem volt megfelelő a kommunikáció. A cég ugyanis korábban jelezte ezt a műszaki problémát a NASA-nak, a mérnökök maguk is tapasztalták, hogy 11 fok alatti indításnál sérültek a gyűrűk.

A kongresszusi bizottság 1986. október 29-én adta ki saját jelentését. Ebben egyetértettek a baleset technikai okairól szóló megállapításokkal. Szerintük azonban nem a NASA és az alvállalkozók közötti elégtelen kommunikáció vagy a hibás eljárási rendek vezettek a balesethez, hanem kifejezetten a hibás vezetői döntések. A Challengert az időjárási viszonyok, a hideg miatt nem engedhették volna elindulni.

Az összetört űrhajóról lényegében egy darabban levált legénységi kabinban helyet foglaló űrhajósok a vizsgálatok adatai alapján nem a robbanáskor haltak meg, hanem a kabin Atlanti-óceánba csapódásakor, amikor a fellépő óriási lassulási erő az élet számára túlélhetetlen körülményeket teremtettek. A kabin maradványait – benne a hét űrhajós holttestével – rengeteg más roncsdarabbal együtt a baleset után azonnal meginduló, széles körű kutató-mentő műveletek során összegyűjtötték.

Ronald Reagan elnök a baleset után beszédet intézett az amerikai nemzethez, majd részt vett az űrhajósok gyászszertartásán, később pedig egy független vizsgálatot rendelt el a baleset körülményeinek kivizsgálására. Az űrsiklóval végzett űrrepülések csak 1988. szeptember 29-én folytatódtak a Discovery űrrepülőgép expedíciójával.

Kapcsolódó írásaink

Elhunyt Szegő Károly fizikus

ĀHetvennyolc éves korában elhunyt Szegő Károly fizikus, a magyar űrkutatás kiemelkedő alakja, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) doktora, a Wigner Fizikai Kutatóközpont professzor emeritusa, az Űrkutatási Tudományos Tanács tagja