Krónika
A bronzkorban is szerették a sört, igaz, akkor még szívószállal fogyaszthatták
Pecsétek igazolhatják az elméletet
A feltételezések szerint a környéken élt emberek arra használták ezeket az eszközöket, hogy a ceremóniákon vagy gyűléseken közös hordóból sörözzenek velük. A tárgyak 1897 nyarán az oroszországi Majkop közelében egy kurgán (halomsír) feltárása közben kerültek elő. Rendeltetésükről sem akkor, sem az elkövetkező csaknem egy évszázadban nem sikerült megegyezésre jutniuk a szakértőknek – ám most úgy tűnik, megszületett a válasz a kérdésre.
A majkopi leletek közül az egyik cső végén árpakeményítő maradványait találták meg. Augusta McMahon, a Cambridge-i Egyetem professzora, aki nem vett részt a kutatásban, úgy értékelte, hogy az elmélet nagyon meggyőző, a javasolt megoldás fantáziadús és funkcionális. Az elméletet megerősítik az időszámításunk előtti ötödik és negyedik évezredből származó pecsétek, amelyeken szívószállal ivó emberek ábrázolása látható.