Krónika
Hamar meglett a késes gyilkos
A 39 éves kárpátaljai magyar kőműves alig hét kilométerre született az áldozatától

A mentők megérkezésekor a férfi már sokkos állapotban volt, kérdésekre sem tudott válaszolni. Állapotát stabilizálták, majd elindultak vele a kórházba, ám útközben összeomlott a keringése, és újra kellett éleszteni. A kórházban azonban életét vesztette. A rendőrség emberölés miatt indított nyomozást, kamerák segítségével feltérképezték, merre távozhatott az elkövető, és Sashalomig, a Havashalom utcáig jutottak. Felállítottak egy húsztagú nyomozócsoportot is.
Az elkövetőről készült felvételeket megmutatták az utcában élőknek, a jellegzetes mozgású és dzsekijű férfit a környékbeliek felismerték, és megmutatták, hol lakik – őt végül előállították és kihallgatták. Mintegy negyedóra alatt megtört, beismerte tettét, majd védő jelenlétében jegyzőkönyvben is teljes beismerő vallomást tett – mondta Pál Adrián. Beszélt arról is, a helyszíni kihallgatások alapján tudják, hogy az áldozat a társasházi lakásának erkélyén állt, amikor meglátott egy, a parkolóban, a gépkocsik között gyanúsan mozgó alakot.
A férfi rögvest utána eredt, próbálta kérdőre vonni. Ekkor a gyanúsított – vallomása szerint – megszúrta áldozatát. Pál Adrián szerint az áldozatával egyidős, kárpátaljai magyar kőműves vendégmunkásként dolgozott nálunk. Pál Adrián hozzátette, a sértett is kárpátaljai magyar volt, és ugyancsak kőművesként alkalmazták Budapesten. A két férfi egymástól hét kilométerre született Ukrajnában, de a jelenlegi információk alapján korábban soha nem találkoztak.