Krónika

Izraeli kutatás: jó a negyedik oltás, de nem kell mindenkit beoltani

Csak a nagy kockázatúaknak szükséges

A legfrissebb izraeli adatok szerint a koronavírus elleni negyedik Pfizer- vagy Moderna-oltás nem ad akkora védelmet, hogy az egész népességre kiterjedő oltási programot szorgalmazzanak - erről írt Dobson Szabolcs gyógyszerengedélyeztetési szakértő.

Mint ismert, Izraelben a 60 év felettieknek és egyes fokozottan veszélyeztetett csoportokba tartozóknak elkezdték adni a negyedik Pfizer-oltást. Közben a Sheba Orvosi központban 2021 decemberében elindult egy vizsgálat, amelynek keretében 154 egészségügyi dolgozó megkapta a negyedik Pfizer-, 120 pedig a negyedik Moderna-oltást, egy kontrollcsoport pedig nem kapott oltást.

A kutatásról még nem jelent meg publikáció, de az azt vezető Regev-Yochay professzor elmondása szerint a megfigyelt ellenanyagszint-emelkedés mellett a negyedszer oltottak között némileg kevesebb az omikronfertőzött, mint a kontrollcsoportban, és nem észleltek érdemi eltéréseket annak vonatkozásában, hogy melyik ellenanyaggal történt az oltás. A professzor szerint a nagy kockázatú népesség részére a negyedik oltás felajánlása feltehetően jó döntés volt, de az ezáltal nyújtott csekély előny valószínűleg nem elegendő egy, az egész népességre kiterjedő oltási programra.

Egy dózis, két védelem

Vakcinafejlesztések a Modernánál


Alig néhány hét van hátra, és a klinikai tesztfázishoz érhet a Moderna omikron variáns elleni, specifikus covidvakcinája, így minden esély megvan arra, hogy az oltást már márciusban az egészségügyi hatóságok elbírálhassák – közölte a cég vezérigazgatója, Stephane Bancel a Reuters beszámolója szerint. A Moderna egy másik vakcinával is folytat kísérleteket, ami egyszerre védene a covidtól és az influenzától.

A vállalat vezérigazgatója elmondta, hogy ez 2023 őszére válhat elérhetővé, és nagy előnye lenne, hogy 2-3 oltás helyett csak egyet kellene felvenni a két vírus ellen. Bancel szerint 2022 őszére lehet aktuális a 4. oltás mérleglése. A Moderna nemcsak az influenza és a koronavírus ellen fejleszt vakcinákat, a szklerózis multiplex kialakulásában esetleg szerepet játszó Epstein-Barr-vírus ellen ható oltóanyag fejlesztését is végzi.
(FP)

Kétezer importállatról van szó

Leölik a hörcsögöket Hongkongban

Begyűjtik tulajdonosaiktól és a városi állatkereskedésekből a hörcsögöket Hongkongban, és leölik az állatokat, miután egy állatkereskedésben 11 rágcsálónál mutatták ki a koronavírus jelentétét – számolt be a tervről a Business Insider. Mintegy kétezer hörcsögöt érhet el a végzet a következő napokban, és ezekre az állatokra mostantól importtilalmat vetnek ki – számolt be a Business Insider.

A lap azt írta, a városvezetés felszólította a lakosságot, szolgáltassák be háziállatként tartott hörcsögeiket. Egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy a háziállatok jelentősen hozzájárulnának a SARS-CoV–2 terjesztéséhez – állítja az amerikai járványügyi hivatal, a CDC, ennek ellenére egyre több példa van rá, hogy azok az állatok is elkaphatják a koronavírust. A hongkongi eset érdekessége, hogy a covidpozitív hörcsögöket Hollandiából importálták.
(FP)

Worldometers: világszerte 332,1 millió a fertőzöttek száma, hivatalosan csaknem 5,57 millióan elhunytak, és 269,4 millióan gyógyultak meg a betegségből.

Kapcsolódó írásaink