Krónika

Enyhül a covidjárvány, fellélegezhetnek az angolok

A legfrissebb kimutatás szerint az év elején mért rekordoknak nem egészen a harmadára csökkent a Nagy-Britanniában naponta újonnan kimutatott koronavírus-fertőződések száma.

A hétfőtől érvénybe léptetett új szabályozás – amelyet Sajid Javid egészségügyi miniszter a múlt héten jelentett be a londoni alsóházban – azt írja elő, hogy az érintetteknek a koronavírus-fertőződés megállapításától számítva öt teljes napot kell karanténban tölteniük. Az ötödik és a hatodik napon ugyanakkor el lehet végezni egy-egy koronavírus-gyorstesztet, és ha mindkét szűrés eredménye negatív, az elkülönítés a hatodik nap kezdetén befejezhető.

Sajid Javid az enyhítést bejelentő alsóházi tájékoztatóján úgy fogalmazott: a lépés célja a maximális gazdasági aktivitás biztosítása az elkülönítés befejezésével járó kockázatok minimalizálása mellett. A brit egészségügyi minisztérium beszámolója szerint a vasárnap este zárult 24 órában 70 924, az utóbbi egy hétben 754 054 koronavírus-szűrés eredménye lett pozitív országszerte. A heti szám több mint 460 ezerrel, 38 százalékkal alacsonyabb az előző egy hétben kiszűrt új fertőződésekénél.

Csökkenésnek indult a koronavírus-fertőződésből eredő, kórházi kezelést igénylő megbetegedések száma is, és szakértők szerint ennek két fő oka az, hogy most már egyértelműen megállapítható módon az omikron vírusvariáns a korábbi változatoknál enyhébb tüneteket okoz, másrészt rendkívül gyorsan halad a brit oltási kampány, főleg a harmadik, emlékeztető vakcinaadag beadása.

A brit egészségügyi minisztérium beszámolója szerint vasárnap estig az első, a második és a harmadik oltási adagból összesen 136,4 milliót adtak be országszerte, és a teljes felnőtt népesség 63,3 százaléka – 36,4 millió ember – mindhárom dózist megkapta.

Kapcsolódó írásaink