Krónika

Az új mutáció okozta megbetegedés kisebb eséllyel vezet halálhoz

Kevésbé támadja a tüdőt

Jóval enyhébb lefolyású a koronavírus omikron változata által okozott megbetegedés, ráadásul lényegesen, kilencven százalékkal kisebb az esély a halálos szövődményekre, mint a delta variáns esetében – ez derült ki egy friss amerikai kutatásból.

A kórházi kezelések átlagos hossza az új mutáció esetében 1,5 napra rövidült, és a fertőzöttek kilencven százalékát három napon belül hazaengedték. A kutatást a dél-kaliforniai Kaiser Permanente egészségügyi intézetben végezték el, a szakértőket a Kaliforniai Berkeley Egyetem, a Kaiser Permanente és az amerikai Betegségmegelőzési Központ (CDC) adta. Hasonló következtetésekre jutottak korábban egymástól függetlenül brit és dél-afrikai tanulmányok is.

Arra is rámutattak, hogy az omikron kevésbé támadja a tüdőt, ami magyarázza a megbetegedések enyhébb lefolyásáról szóló megállapításokat. Ahogy a tanulmány megjegyzi, a kevesebb súlyos eset nem csak a magasabb átoltottsági és a betegségen való átesettségi aránnyal magyarázható. Azt is kiemelték, hogy az omikronos esetek közül egy betegnek sem volt szüksége gépi lélegeztetésre, és a kórházban kezeltek esetében 70 százalékkal rövidebb volt a bent fekvés ideje is.

Worldometers: világszerte csaknem 318,1 millió a fertőzöttek száma, hivatalosan több mint 5,5 millióan elhunytak, és 263,2 millióan gyógyultak meg a betegségből.

Kapcsolódó írásaink